A pandémia éveit idézheti az energiaválság Németországban

A pandémia éveit idézheti az energiaválság Németországban

Bezárt könyvtárak, kivilágítatlan épületek, elmaradó karácsonyi vásárok, lekapcsolt reflektorok a sportpályákon, bezárt uszodák, fűtetlen templomok: a koronavírus-járvány évei megismétlődhetnek Németországban, ezúttal azonban az energiaválság miatt.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. OKTÓBER 2. 10:02

Néhány önkormányzat már bejelentette, hogy kikapcsolja a reflektorokat a sportpályákon, hogy energiát takarítsanak meg. Emiatt azonban a komplett sportvilág megbénulhat, a gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek szóló edzéseket ugyanis el kell halasztani, mivel azok délután zajlanak, világítás hiányában pedig sötétben kellene sportolni. Ha azonban nincs edzés, akkor a versenyeket sem rendezik meg, ezért – csak úgy, mint a koronavírus-járvány alatt – a hétvégi sportesemények elmaradhatnak. A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hetek óta követeli, hogy ne töröljék el a sporteseményeket. Hermann Winkler a német sajtónak fakadt ki és emlékeztetett arra, hogy

sok helyen már elzárták a melegvizet, a villanyhasználatot pedig jelentősen visszafogták és az edzőtermeket sem fűtik fel teljesen. Winkler szerint mindezt nem lehet a háborús helyzetre fogni, sokkal inkább a szövetségi kormány a hibás és „öngerjesztett energiaválságról” beszélt a szakember.

Az Északkelet-Német Labdarúgó-szövetség (NOFV) egyik bajnokságában egyébként egy mérkőzés már elmaradt, mert Eilenburg városa kikapcsolta a reflektorokat. A labdarúgáson kívül más sportágakban is érződik a közelgő krízis, a fedett uszodák vízhőmérsékletét például már két fokkal csökkenteni kellett, így az úszásoktatásokat és az vizes sportesemények nagy részét el kell törölni.

De nem csak a sportvilág lesz kénytelen nélkülözni az idei télen Németországban az energiahiány miatt. Több város önkormányzata már szeptemberben döntött arról, hogy az idei adventi időszakban még a karácsonyi fényeket sem helyezik ki az utcákra. Egyelőre az sem világos, hogy a karácsonyi vásárokat megtartják-e, vagy – hasonlóan a koronavírus-járvány idején – idén nem érezhetik az emberek az ünnepi hangulatot az utcákon. Mivel nem lesz hova menniük, az embereknek otthon kell maradniuk, de a lakásokban sem várja melegség őket,

legalábbis jónéhány lakásszövetkezet által fenntartott lakásban. Csak Berlinben így több százezer lakásban tervezik 20 fokban maximalizálni a hőmérsékletet, éjszaka pedig a 17-18 fokot engednek majd a tervek szerint.

A könyvtáraknak is energiát kell megtakarítaniuk, így várhatóan a könyvtárak számára kijelölnek majd olyan napokat, amelyeken nem nyitnak ki, mert sem fűtés, sem világítás nem lesz. Több egyetemi könyvtár egyébként már döntött arról, hogy korlátozza a nyitvatartást, és hétvégén zárva maradnak. A diákok így hasonlóan nehéz helyzetben kénytelenek teljesíteni a tanulmányi követelményeket, mint a koronavírus-járvány idején.

A templomok sem ússzák meg az energiaválságot. A Münsteri Egyházmegye templomlátogatóinak a következő fűtési szezonban melegen fel kell öltözniük, a templomokban ugyanis nem lesz fűtés. Az egyházközségeket egy nyolcoldalas dokumentumban szólították fel az energiatakarékosságra, amelyben azt is leszögezik, hogy lehet fűteni, de csak 5 fokig.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

energy crisis, germany