Az aszály miatt jelentős visszaesésre számítanak a francia zöldégtermesztők

Az aszály miatt jelentős visszaesésre számítanak a francia zöldégtermesztők

A kormánytól kérnek segítséget a francia zöldségtermesztők, mivel a rendkívüli aszály miatt jelentősen, 25-35 százalékkal is kevesebb terméssel számolhatnak idén, a terheiket pedig még az ukrán háború is tetézte. A zöldségtermelők szövetségének elnöke úgy véli, ha engedélyeznék az öntözést, akkor csökkenteni lehetne a károkat.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 19. 06:00

Nagy bajban vannak a francia gazdák, a hetek óta tartó csapadékhiány és kánikula következtében kialakult aszály ugyanis jelentős csökkenést okoz a zöldségtermesztésben. A termésnek akár a 25-35 százaléka is elveszhet, derül ki a France Info cikkéből.

A lapnak adott interjút a Légumes de France (Franciaország zöldségei) nevű szövetkezet elnöke, Jacques Rouchaussé, aki arról beszélt, hogy 1976 óta nem volt olyan súlyos vízhiány az országban, mint most. Az ország több megyéjében is vízkorlátozás van érvényben, a Légumes de France elnöke szerint azonban ezeket a rendelkezéseket ki kellene igazítani annak érdekében, hogy a gazdák locsolhassanak – máskülönben még nagyobb veszteséggel kell számolni.

Jacques Rouchaussé ezért a francia kormánytól vár segítséget, arra kérve az államot, hogy a francia lakosság zavartalan ellátása érdekében tegye lehetővé a hatékony gazdálkodás folytatását. A bevezetett vízkorlátozásokat a gazdák igényeihez kell igazítani, reális és pragmatikus módon. A szakértő szerint nyilvánvaló, hogy a medencéket nem kell feltölteni ilyen súlyos vízhiány esetén, az élelmiszerbiztonság érdekében azonban elengedhetetlen, hogy a gazdák vizet használjanak a termelés folytatásához.

Hozzátette, hogy már most is az országban kapható zöldségek fele import, és ha a francia gazdák termelését nem segíti az állam, akkor előbb-utóbb nem lesz hazai zöldség a boltokban.

Az árak emelkedésével kapcsolatban a Légumes de France elnöke azt mondta, hogy feltehetően jóval drágábbak lesznek a zöldségek, mivel a termelés mennyisége határozza meg az árakat. Minél nagyobb a hozam, annál alacsonyabbak az árak, most azonban, most azonban nagyon kevés zöldséget tudnak termeszteni a gazdák.

Jacques Rouchaussé több gazdával is egyeztetett, akik egytől egyig amiatt aggódnak, hogy egyáltalán tudják-e folytatni a termelést, mivel a rájuk nehezedő terhek és a történelmi mértékű aszály együttesen olyan nehéz helyzetbe hozta őket, hogy bizonytalannak látják a jövőt.

A zöldségtermelő szövetkezet elnöke úgy véli, hogy mindenképp támogatásra van szükségük azoknak a gazdáknak, akik elveszítették a termésük egy részét. Elmondása alapján nem csak a szárazság sújtja őket, ugyanis az év eleje óta az ukrán háború miatt jelentősen megnőttek a kiadásaik és a terheik, ezért a francia kormánytól várnak segítséget. Jacques Rouchaussé szerint ha a kormány ezentúl is francia termékeket szeretne látni az üzletekben, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak érdekében, hogy továbbra is el tudják látni a francia fogyasztókat az általuk igényelt, Franciaországban megtermelt zöldségekkel.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

drought, france, help from government, less vegetables, struggling farmers