Baloldali politikusok megszakítanák Szerbia uniós csatlakozását

Baloldali politikusok megszakítanák Szerbia uniós csatlakozását

Továbbra is óriási a felháborodás Brüsszelben, amiért a szerb és az orosz külügyminiszter közös dokumentumot írt alá New Yorkban. Az egyezmény a két ország következő 2 évre vonatkozó konzultációit szabályozza. Baloldali EP-képviselők közölték, addig nem folytatódhat a balkáni ország EU-s integrációja, amíg Belgrád nem vezet be szankciókat Moszkva ellen.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. SZEPTEMBER 29. 07:30

Vagy szankciók vagy az EU

Szergej Lavrov orosz és Nikola Selakovic szerb külügyminiszter New Yorkban találkoztak a napokban, ahol egy szerződést is aláírt a két fél. A technikai jellegű dokumentum azt rögzíti, hogy miként konzultálnak az államok tárcavezetői a következő két évben, ugyanakkor egy szó sincs benne arról, hogy magasabb szinten találkozna a két ország vezetése. A 4 oldalas szöveg nem tartalmaz biztonságpolitikai témákat, nem taglalja az orosz-ukrán háborút sem.

Ennek ellenére óriási felháborodást keltett a nyugati hatalmak körében, hogy a szerb és az orosz külügyminiszter a kamerák kereszttüzében, New Yorkban leült egymással beszélni, sőt még egy közös dokumentumot is elláttak kézjegyükkel. Az Európai Parlament koszovói jelentéstevője egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez egy jelzés arra, hogy be kell fagyasztani Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásait.

Az EP Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportja ennél is továbbment. A baloldali pártok azt szorgalmazzák, hogy addig ne folytatódjon a balkáni ország csatlakozási folyamata, amíg Belgrád nem áll be a sorba és nem vezet be szankciókat Moszkvával szemben. A parlamenti képviselőcsoport a Twitteren ítélte el azt, hogy Selakovic és Lavrov aláírta a közös dokumentumot.

„Az EU nem folytathatja a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, ha nem vezet be Oroszország ellen szankciókat. Ezt a parlament hamarosan megjelenő bővítési jelentésében is elmondjuk” – szögezték le a szociáldemokraták.

Nem csak Brüsszel, hanem az Amerikai Egyesült Államok is magyarázatot vár a szerb-orosz megállapodással kapcsolatban. Cristopher Hill belgrádi nagykövet közölte, nem tudja pontosan mi van a dokumentumban, de szerinte a jelenlegi helyzetben senkinek semmit nem kellene aláírnia Moszkvával.

„Senki semmit nem ír alá Oroszországgal. Nehezen értjük meg ezt és magyarázatot várunk” – mondta a diplomata.

A nagykövet hozzátette: az USA támogatja Szerbiát az EU felé vezető útján, és abban is, hogy Belgrád megszabaduljon az orosz energiafüggőségétől, amely – mint fogalmazott – zsarolási alapot jelent. Hill ugyanakkor hozzátette: Amerika segítsége akkora lesz, amekkorát a szerbek igényelnek. Kiemelte: az USA tudni akarja, hogy Szerbia mit szeretne a megállapodással elérni. Egy olyan országgal kötöttek szerződést, amely brutálisan megtámadta a szomszédját és nukleáris fegyverrel fenyegetőzik – húzta alá Cristopher Hill.

 

Vulin: az EU nem engedi meg, hogy Szerbia önálló politikát folytasson

A szerb kormány részéről a belügyminiszter is reagált a Brüsszelből érkező fenyegetésekre. Aleksandar Vulin azt mondta: soha nem látott nyomást gyakorolnak Szerbiára.

„Az Európai Unió nagyon jól tudja, hogy az Orosz Föderációval aláírt dokumentum technikai jellegű, de Brüsszelben azt is tudják, hogy nem fogják megengedni Szerbiának, hogy önálló és független politikát folytasson. Vucicot a megfélemlített és elképzelések nélküli vezetők sorába akarják állítani, Szerbiát pedig vazallusi sorba tennék” – nyilatkozta a kritikákkal kapcsolatban Aleksandar Vulin.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

eu, sanctions against russia, serbia