Kétmilliárd fontnál is többe kerül a briteknek a menekültügyi rendszer fenntartása

Egy év alatt a bevándorlókra költött összeg több, mint másfélszeresére nőtt a szigetországban. A statisztikák szerint jelenleg 110 000-nél is több menedékkérő kap pénzügyi támogatást a kormánytól.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 27. 12:46

Évi 2.1 milliárd fontba, átszámítva közel 2.5 milliárd euróba kerülhet a brit kormánynak a menekültügyi rendszer fenntartása, írja a Daily Mail, amely azt is hozzáteszi, hogy az erre a célra szánt összeg először haladhatja meg a kétmilliárd fontos határt. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a brit belügyminisztérium menekültügyre fordított kiadásai 56 százalékkal, mintegy 756 millió fonttal emelkedtek egy év alatt.

A statisztikák alapján jelenleg 116 109 menedékkérő kap pénzügyi támogatást a kormánytól. A Daily Mail kiemeli: az adófizetők pénzéből származó összeg főként a menedékkérelemért folyamodó migránsok elhelyezési és ellátási költségeit, valamint egyéb kapcsolódó költségeit fedezi. A Breitbart szerint a menedékkérelem benyújtása után a migránsok ingyenes szállást, illetve heti mintegy 40 font költőpénzt kapnak, ezen felül igénybe vehetik az egészségügyi szolgáltatásokat, illetve ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek, az 5 és 17 év közötti gyerekek pedig bekerülhetnek az oktatási rendszerbe. Ahogy azt mi is megírtuk: korábban arra is volt példa, hogy a brit kormány a menedékkérőket három- és négycsillagos szállodákban helyezte el. A Menekültügyi Tanács múlt havi jelentése alapján a múlt év végén 26 380 menedékkérő élt szállodákban, írja a Breitbart.

A Daily Mail cikkében azt is kiemeli, hogy a belügyminisztérium a mintegy 166 ezer benyújtott menedékkérelemből 118 ezer esetben még mindig nem hozott döntést. Azokban az esetekben, ahol a tárca már döntött, 76%-ban kapták meg a bevándorlók menekültstátuszt.

A szigorúbb határellenőrzésért kampányoló Migration Watch UK elnöke, Alp Mehmet szerint a brit menekültügyi rendszer túl sok visszaélésre ad lehetőséget.

„A menedékjogi kérelmek elbírálása hónapokig, ha nem évekig tart, miközben a kérelmezőket elszállásolják és költőpénzt adnak nekik. Mindezt annak tudatában, hogy szinte biztos, hogy soha nem fogják kitoloncolni őket, ami arra ösztönzi őket, hogy még többen jöjjenek”

– fejtette ki Alp Mehmet.

Az említett 2 milliárd fonton túl is jelentős összegeket költ a migráció kezelésére Nagy-Britannia. A szigetország és Franciaország közötti La Manche csatornán zajló illegális migráció megfékezésére például a brit kormány már mintegy 100 millió fontot fizetett Franciaországnak. Az összegből a francia hatóságok többek között a tengerparti őrjáratokat állították fel, emellett a stratégiai pontokon éjjel is látó kamerarendszereket telepítettek.

Ennek ellenére nem csökken a migrációs nyomás a szigetország partjainál. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk: még a tavalyi rekord évhez képest is csaknem megduplázódott az idei első félévben a Nagy-Britanniában partot ért illegális bevándorlók száma. 2022 első hat hónapjában összesen 15 107 fő érte el tengeren a szigetországot, tavaly az évnek ugyanebben a szakaszában ez a szám 7 735 volt. Ez az ütem egyben azt is jelenti, hogy az év végéig több mint 60 000 illegális migráns érhet partot Nagy-Britanniában. Csak, hogy érzékeljük: ez 2021-ben 28 526, 2020-ban 8 466, 2019-ben 1843, 2018-ban 299 fő volt.

NAGYVILÁG

Címkék:

annual cost, asylum seekers, government, great britian, london