Patkányoktól rettegnek a franciák – videó

Patkányoktól rettegnek a franciák – videó

A francia orvostudományi akadémia közleményben hívta fel a figyelmet a Párizsban elszaporodott patkányok okozta veszélyekre, egyben javaslatokat tett arra, hogy hogyan lehetne megfékezni a rágcsálók szaporodását.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. JÚLIUS 19. 09:32

„A patkány a létező legveszélyesebb élőlény, amely az ember közvetlen környezetében megtalálható”, ez derül ki a francia orvostudományi akadémia által kiadott közleményből, melyben a tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy mennyi veszélyt jelent a patkányok jelenléte a francia fővárosban. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a patkány rendkívül jó alkalmazkodóképessége miatt szinte bármely környezetben képes nagy mértékben elszaporodni, ahol megtalálja az ehhez szükséges feltételeket, van élelem, víz és hely, ahol el tud bújni, illetve fészket tud rakni.

Az orvosi akadémia arról is beszámol, hogy mostanra olyan mértékben elszaporodtak Párizsban a patkányok, hogy a város minden pontján fellelhetők – elsősorban olyan helyek környékén, ahol ételt találnak, a szemetesek, piknikező helyek és piacok környékén. Az interneten több olyan felvétel is fellelhető, amelyeken az emberek közvetlen közelében, a nyílt utcán futkározó patkányok láthatóak.

Az akadémia fokozottan felhívja mindenki figyelmét, hogy a patkányok jelenléte nagyon kockázatos, mivel rengeteg olyan betegséget terjesztenek, amelyek az emberre is veszélyesek. Ráadásul a patkány élősködői is nagy veszélyt jelentenek, ha megcsípik vagy bármely más módon kapcsolatba kerülnek az emberrel, többféle betegséget is átadhatnak.

A Párizsban tapasztalható patkányinvázió egyébként nem új keletű probléma, ám a szocialista Anne Hidalgo főpolgármester vezetése alatt nagyon sokat romlott a helyzet. A francia főváros fuldoklik a rágcsálókban, az interneten is közzétett felvételeken jól látszik, hogy az ország szimbólumának számító Eiffel-torony tövében hemzsegnek a patkányok egy utcai szemetes környékén.

Azonban nem a francia főváros az egyetlen, ahol rendkívüli módon elszaporodtak a patkányok. A Midi Libre nevű helyi lap által június elején nyilvánosságra hozott lista szerint a világ tíz patkányok által leginkább fertőzött városa közé tartozik Párizs mellett Marseille is. A lista tizedik helyén álló Marseille-ben mintegy 1,5 millió patkány van, ami lakosonként csaknem két példányt jelent. A két legnagyobb francia városban tehát több patkány van, mint lakos.

Marseille alpolgármestere, Pierre-Marie Ganozzi a felhalmozódott hulladékon kívül azzal magyarázta a patkányok rendkívüli mértékű elszaporodását, hogy betiltották a hatékony, ám környezetszennyező patkányméreg használatát, ezért másik szerre kellett áttérniük, ami ugyan kevésbé környezetszennyező, de kevésbé hatékony is.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, invasion, marseilles, paris, rats