Szextábort szerveztek gyerekeknek

Szextábort szerveztek gyerekeknek

Kiskorúakat kényszerítettek szexuális játékokra egy táborban, írja a Republika macedón hírportál. Miután az ügy megjelent a sajtóban a helyi fakenews ellenőrök meg sem győződve a leírtak valóságtartalmáról álhír jelzővel látták el. A jelek szerint a tényellenőrök szándékosan akarták eltüntetni a szextáborról szóló híreket.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. OKTÓBER 6. 16:12

Megdöbbentő gyermekbántalmazásról számolt be a Republika nevű macedón lap, melynek értesülései szerint egy macedón ifjúsági szervezet olyan tábort szervezett kiskorú gyerekek részére, ahol különféle szexuális játékokra kényszerítették a résztvevőket. A bántalmazásról az egyik gyermek szülei számoltak be a sajtónak, elmondásuk alapján a tábor szervezői azt az utasítást adták a gyerekeknek, hogy vetkőzzenek meztelenre, majd álljanak egymás mellé. Ezt követően festékkel kellett bekenniük testrészeiket, majd lenyomatot kellett vele készíteniük egy papírra, a táboroztató felnőttek pedig mindezt végignézték és kommentálták, sőt, pontozás is volt.

Aki a kezével készített lenyomatot, az 10 pontot kapott, a fenékről készült lenyomat 40 pontot, a melleket 60, a nemi szervek pedig 80 pontot értek.

Egy, a lánya érdekében névtelenséget kérő édesapa elmondása alapján a 16 éves vagy még fiatalabb gyerekeket arra kérték, sorolják fel, hogy hányféle óvszert ismernek és arról is megkérdezték őket, hogy hány szexuális partnerük volt. A helyes választ is megadták a kérdésre, mely szerint 16 éves korban már több mint két szexpartner a megfelelő.

Az édesapával készült interjú megjelenését követően két további szülő is csatlakozott a férfihoz, ők is elmesélték, hogy gyermekükkel mi történt a cserkésztáborban. Elmondásuk alapján a gyerekek rá voltak kényszerítve, hogy részt vegyenek a szexuális játékokban, mivel a tábor a fővárostól, Szkopjétól meglehetősen messze volt, így problémás lett volna a hazajutásuk. Az egyik gyermek édesanyja a Sloboden Pecat nevű lapnak arról számolt be, hogy a gyerekeknek az egyik foglalkozás keretében olyan tájképet kellett festeniük, amelyen két személy épp szexuális aktust létesít egymással. A szülők arról is beszámoltak, hogy hét gyermeket annyira megviseltek a történtek, hogy kiléptek a cserkészektől és többeknek pszichológusra volt szükségük, hogy feldolgozzák az eseményeket.

A Republika értesülései szerint

a tábort szervező the First Skopje Scout Group nevű cserkészcsapat jelentős pénzbeli támogatást kap Szkopje városától, valamint a Soros György amerikai milliárdos spekulánshoz köthető Macedóniai Nyílt Társadalom Alapítványtól (FOSM).

A macedón lap úgy tudja, hogy az FOSM több olyan szervezetet finanszíroz, amelyek a szélsőbaloldali ideológiai tananyagot népszerűsítik a gyermekek körében a szexuális nevelés terén, a szervezet azt azonban tagadja, hogy tudomása lett volna arról, hogy az említett cserkészszervezet ilyen típusú tevékenységekre fordítja a pénzét. Közleményt is adtak ki, melyben az áll, hogy az FOSM igazgatótanácsa számos civil szervezetet és informális csoportot támogatott a Green Leap – Partnership for Climate Action koncepció részeként. A the First Skopje Scout Group nevű cserkészcsoport 12 229 dolláros támogatást kapott, a Soros-alapítvány közleménye alapján a pénzt arra szánták, hogy a cserkésztáborban pozitív légkört teremtsenek a szervezők a környezettel és a természettel kapcsolatos oktatás számára.

A cikk arra is kitér, hogy az egészségneveléssel és kutatással foglalkozó HERA nevű civil szervezet, melyet Soros György szervezete finanszíroz, a baloldali ideológiát népszerűsíti a szexuális nevelésben. A szervezet korábbi munkatársa, a jelenlegi oktatási miniszterként dolgozó Mila Carovska azt állítja, hogy nem vett részt közvetlenül a cserkészcsoport programjának összeállításában. Két évvel ezelőtt azonban a cserkészcsoport hasonló tábort szervezett Sex, Scouts & Rock’n’Roll (sex, cserkészek és Rock and Roll) néven, amelyet a HERA és Szkopje városa támogatott. A rendezvény promóciós anyagában olyan óvszer is volt, amelyen a cserkészcsoport logója és Szkopje város címere szerepelt.

A HERA utólag már mentegeti magát a szexuális témájú táborral kapcsolatban, kiadtak egy közleményt is, melyben az áll, hogy a megfelelően végzett szexuális nevelésnek segítenie kell a szexuális úton terjedő betegségek, a szexuális zaklatás, az erőszak és a megkülönböztetés elleni védekezést. Hozzátették, hogy a szexuális nevelés egyáltalán nem tartalmazhat olyan tevékenységet, amely a résztvevőket kellemetlen helyzetbe hozza, nem elfogadható, hogy a kamaszok úgy érezzék, hogy bántalmazzák őket, vagy arra kényszerítik, hogy valamit akaratuk ellenére tegyenek meg. A HERA közleményében egyértelműen tagadja, hogy részt vett a fent említett tevékenységekben.

A botrány kirobbanása óta több gyermekjogi szervezet és ügyészek is nyomoznak a történtekkel kapcsolatban, a tábor szervezője, Zoran Siljakovski pedig kitart azon állítása mellett, hogy tájékoztatták a gyerekeket arról, hogy a szexuális nevelés is része a tábor programjának, hozzátéve, hogy a résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy bármikor szabadon felhívhassák a szüleiket és elhagyhassák a tábort. A cserkészszövetség vezetője arról is beszámolt a sajtónak, hogy 2009 óta szerveznek a szexuális oktatást tartalmazó táborokat és eddig még soha nem volt panaszuk.

Miután a sajtó beszámolt a botrányos cserkésztáborról, a szintén a Soros-alapítvány által finanszírozott Vistinomer nevű tényellenőrző cég álhírnek minősítette a gyerekek bántalmazásáról megjelent cikkeket és elintézte azok cenzúrázását a Facebookon. A közösségi oldal felhasználói ezt követően automatikusan azt a címkét látták, hogy a botrányos cserkésztáborról és annak finanszírozásáról szóló cikkek egytől egyig álhíreket tartalmaznak. Ráadásul, annak ellenére, hogy a fact-checker ugyanattól az alapítványtól kap anyagi támogatást, amelyet a cikkekben kritizálnak, a Facebook a Vistinomer észrevételeit egy független tényellenőrző véleményeként mutatta be, írja az Republika egy másik cikkében.

Dragan Pavlovic-Latas szerb származású macedón újságíró úgy véli, a kormány áll a cikkek álhírként minősítése és a Facebookon történt tartalom leblokkolása mögött, mert nem akarják, hogy napvilágra kerüljenek olyan hírek, amelyek rossz fényt vetnének rájuk. A riporter szerint a Vistinomer így akarja megvédeni Szkopje főpolgármesterét, Petre Silegov-ot a választások előtt, továbbá az sem lenne szerencsés, ha a Soros-alapítványról megjelent hírek megzavarnák a civil szervezetek és a Zoran Zaev miniszterelnök által vezetett rendszer együttműködését.

 

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

child abuse, george soros, north macedonia, sex education