Szoknyás férfi és öltönyös női egyenruhával rukkolt elő a légitársaság

A légitársaság egy új egyenruha kollekciót mutatott be, hogy mindenki a nemi identitásának megfelelő ruhát hordhassa majd. Így készítettek szoknyás férfi, illetve öltönyös női egyenruhát is.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 30. 13:09

A Virgin Atlantic személyzete, pilótái és földi kiszolgálói mostantól azt az egyenruhát viselhetik, amelyben a legkényelmesebben érzik magukat, függetlenül attól, hogy mi a nemük. A légitársaság ugyanis nemrég mutatta be új, a nemi identitással kapcsolatos politikáját, amely azt is lehetővé teszi a személyzet számára, hogy a Vivienne Westwood által tervezett öltözékek közül szabadon választhassanak, mindenfajta nemi megkötés nélkül.

A Virgin Atlantic szerint a lépés a munkaerő sokszínűségét hivatott tükrözni, valamint megerősíti a képet, amely szerint a légitársaság barátságos és befogadó. Ezt az állításukat azzal is alá kívánták támasztani, hogy a közelmúltban enyhítettek a látható tetoválásokra vonatkozó szabályokon.

A légitársaság emellett opcionális személyes névmás jelvényeket fog a személyzet és az utasok rendelkezésére bocsájtani, akik a becsekkoláskor kérhetik el ezeket, hogy biztosan az általuk preferált névmást használják. A jegyértékesítési rendszerek lehetővé teszik majd azt is, hogy azok, akiknek az útlevelében nemileg semleges jelölés szerepel a Mx. címet használva utazhassanak.

A Virgin emellett kötelező, befogadással kapcsolatos képzéseket és kezdeményezéseket indít a szállodák számára olyan célállomásokon, mint például a Karib-térség, ahol egyesek problémákat tapasztaltak a nemi identitásuk miatt.

Juha Järvinen, a Virgin Atlantic kereskedelmi igazgatója azt mondta, „nagyon fontos, hogy lehetővé tegyük az embereink számára, hogy felvállalják egyéniségüket, és a munkahelyükön is önmagukat adják. Éppen ezért lehetővé kívánjuk tenni, hogy munkatársaink a számukra legmegfelelőbb egyenruhát viselhessék, valamint biztosítani szeretnénk, hogy ügyfeleinket az általuk preferált névmással szólítsák meg”.

A Virgin Michelle Visage-ot, a Ru Paul’s Drag Race című valóságshow egyik zsűritagját kérte fel, hogy népszerűsítse új szabályait. Visage elmondta, hogy a kezdeményezés személyesen is fontos volt számára. „Az emberek akkor érzik magukat erősnek, ha azt viselik, ami a legjobban képviseli őket, és ez a nemi identitási politika lehetővé teszi az emberek számára, hogy vállalják, kik is ők valójában” – tette hozzá.

NAGYVILÁG

Címkék:

gender ideology, inclusivity, lmbtq, trans