Szörnyű migránsgyilkosság rázta meg Franciaországot

Egy 19 éves diák holttestét találták meg a párizsi erdőben, a nyomozók nemi erőszak nyomait fedezték fel az áldozaton. A 22 éves gyanúsítottat Genfben tartóztatták le, és kiderült, hogy egy marokkói migránsról van szó, akit ki kellett volna toloncolni egy korábbi bűncselekmény miatt.

NAGYVILÁG 2024. SZEPTEMBER 26. 03:51

Jelentősen felerősítette a franciaországi migrációs vitát egy marokkói migráns letartóztatása, aki a gyanú szerint megerőszakolt és meggyilkolt egy párizsi diákot. „Bővítenünk kell a jogi arzenálunkat” – írta Bruno Retailleau belügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Az ügyészség emberölés és nemi erőszak miatt indított előzetes vizsgálatot.


A 19 éves diáklány, Philippine holttestét még múlt szombaton találták meg a párizsi Bois de Boulogne erdőben. A Die Welt német lap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írja, egy marokkói származású férfiról tehette, aki már letöltötte a korábban nemi erőszakért kiszabott börtönbüntetését, és a kiutasítására várt. Mivel azonban Marokkó – mint sok más esetben – nem adta ki a szükséges papírokat, a migránst végül a hivatalos tájékoztatás szerint bizonyos feltételek mellett szabadon engedték. A mostani eset után a gyanúsítottat Svájcban tartóztatták le, a kormány hamar kiadta a migránst Franciaországnak.

„Ennek a bevándorlónak semmi keresnivalója nem volt itt, ellenőrizetlenül vált visszaesővé. Az igazságszolgáltatásunk túl laza”

– nyilatkozta a jobboldali Nemzeti Tömörülés párt vezetője, Jordan Bardella.

Egy újabb illegális bevándorló, egy újabb végrehajtatlan kitoloncolás” – írta Marion Maréchal jobboldali képviselő.

A szocialista párt vezetője, Olivier Faure a maga részéről bírálta a gyanúsított szabadon bocsátását. Tény, hogy Marokkó és más országok rendszeresen megtagadják a honfitársaik kitoloncolásához szükséges dokumentumok biztosítását, ami Franciaország folyamatos diplomáciai konfliktusainak egyike.

NAGYVILÁG

Címkék:

france, killer migrant, migrant