A tojás drágult a legjobban az élelmiszerek közül

Az áremelkedést a megugró munkaerő-, üzemanyag- és takarmányköltségeket mellett a madárinfluenza-járványok is okozzák, amelyek tavaly február óta tizedelik az állatállományt az Egyesült Államokban.

GAZDASÁG 2023. JANUÁR 13. 07:30

Államonként különböző mértékben változott a tojás ára a tengerentúlon, azonban az elmondható, hogy az egész országot tekintve

a tojás drágult a leginkább az élelmiszerek közül.

Decemberben a tojás ára Arizonában, Nevadában és Új-Mexikóban emelkedett a legnagyobb mértékben a Datasembly kiskereskedelmi adatszolgáltató cég szerint, amely Észak-Amerika több mint 200 kiskereskedőjétől, köztük a Walmarttól, a Krogertől és a Targettől gyűjt valós idejű adatokat.

A kiskereskedelmi adatszolgáltató cég szerint, amely 12 fajta tojás árának változását vizsgálta, több mint 64 százalékkal drágult a termék említett államokban. Ehhez képest olyan államokban, mint Oregon, Kalifornia és Washington „csak” 18 százalékos árnövekedést tapasztaltak.

Novemberben a fogyasztói árindex szerint az élelmiszerárak 12 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A tojás ára azonban az összes élelmiszer-kategóriában a legnagyobb éves ugrást mutatta, 49,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, írja a Fox News. A Munkaügyi Statisztikai Hivatal adatai szerint novemberben egy tucat A osztályú tojás átlagára 3,59 dollár volt. Egy évvel ezelőtt ugyanez a csomag átlagára 1,72 dollár volt.

Az árak emelkedéséért a megugró munkaerő-, üzemanyag- és takarmányköltségeket okolják, a termelésben komoly problémát jelentő, ismétlődő madárinfluenza-járványokkal együtt.

A madárinfluenza – amely 58 millió madarat fertőzött meg országszerte – a tojástermelőket sújtotta a legsúlyosabban, több mint 43 millió tojótyúkot kellett leölni a vírus megfékezése érdekében.

Február óta legalább 47 államból jelentettek HPAI-járványt, és Iowa, az Egyesült Államok legnagyobb tojástermelő állama a legsúlyosabban érintettek között volt. Abby Schuft, a Minnesotai Egyetem baromfiágazattal foglalkozó oktatója szerint a betegséget vadon élő madarak, például kacsák, ludak és hattyúk terjesztik, és könnyen megfertőzheti a háztáji és a kereskedelmi állományokat egyaránt.

Ha nem öli meg egyből a madarat, a fertőzés akkor is gyengíti a tyúk tojóképességét. A fertőzött állományokat pedig az Amerikai Állatorvosi Társaság által jóváhagyott gyakorlat szerint elaltatják a további terjedés elkerülése érdekében

mondta Schuft a The Washington Postnak.

„Az ismétlődő HPAI [magas patogenitású madárinfluenza] fertőzések novemberben is megzavarták a szokásos termelési- és értékesítési szokásokat, ami negatívan hatott az exportra” – áll az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) múlt heti jelentésében.

A Cal-Maine Foods, a legnagyobb amerikai friss tojás termelő és forgalmazó a múlt hónapban közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a madárinfluenza-járvány legújabb hullámát, amelyet először 2022 februárjában észleltek kereskedelmi állományokban az Egyesült Államokban.

„A jelenlegi HPAI-járvány az érintett tyúkok számát tekintve meghaladta a korábbi, 2014-2015-ös járványt az Egyesült Államokban, és a vírus továbbra is kering a vadon élő madárállományban az Egyesült Államokban és külföldön” – áll a vállalat sajtóközleményében.

A Cal-Maine megjegyezte, hogy 2022. december 28-ig nem volt pozitív HPAI-teszt a tulajdonában lévő vagy szerződéses termelési létesítmények egyikében sem.

A tojás árának emelkedéséhez a kereslet növekedése is hozzájárult, miután a széleskörű élelmiszer-infláció közepette a fogyasztók elfordultak néhány magasabb költségű fehérjétől – áll az USDA októberi kilátásokról szóló jelentésében. A tojás ára így csak novemberben 2,3 százalékkal, októberben pedig 10,1 százalékkal ugrott meg.

Az áremelkedés ellenére azonban egyelőre „a tojás továbbra is versenyképes árú fehérje más állati fehérjékhez képest” – emelte ki az USDA új jelentésében. Mint fogalmaztak, az új év beköszöntével sok fogyasztó igyekszik módosítani étrendjét, hogy ezzel is segítse elhatározását, hogy az új évben egészségesebben fog élni, és a tojás továbbra is népszerű választási lehetőség.

 

GAZDASÁG

Címkék:

egg, inflation, prices, usa