A zöldségek mellett a gyümölcsökből is hiány lesz
Eddig a paprikáról és a paradicsomról lehetett tudni, hogy komoly hiány lesz Európa-szerte, de az Egyesült Királyságban az almából és a körtéből is szűkösebb lesz a kínálat.
A zöldségek után az alma és a körte is hiánycikk lehet az Egyesült Királyságban a gazdák szerint. Az ok azonban kissé eltérő paradicsom és a paprika esetéhez képest. Az alma és a körte valójában jól érzi magát a brit éghajlaton, de a hazai termelők számára a termesztésük már nem kifizetődő. Sokan ezt többek között a szupermarketek által gyakorolt árnyomásnak tulajdonítják, amelyek viszont a magas brit infláció ellenére igyekeznek alacsonyan tartani az árakat a vásárlóik számára.
Így viszont a gazdáknak és termelőknek nem éri meg annyi energiát és pénzt belefektetni, hiszen ugyanazt a mennyiséget kellene kitermelniük jóval magasabb költségek mellett, de eladni nem tudják drágábban például a szupermarketeknek.
A gazdák és a termelők tehát már nem engedhetik meg maguknak, hogy a jövőbeni élelmiszer-termelésbe fektessenek be, hiszen a költségeik 23 százalékkal emelkedtek – többek között a magasabb energiaárak miatt. A brit gazdák ezért csak a harmadát ültették el annak a mennyiségnek, amely ahhoz szükséges, hogy annyi gyümölcsöt termeljenek, mint korábban.
„A legtöbb termelő pénzt veszít” – mondja Ali Capper, a brit alma- és körtefák kereskedelmi szövetségének munkatársa a brit sajtónak, aki hozzátette, hogy sokan ezért pihentetik a földeket, vagy teljesen felhagynak a gyümölcstermesztéssel, de akad olyan is, aki inkább a szőlőre állt át, mert abból még ki tudna sajtolni némi profitot.
Ahogy arról a V4NA korábban beszámolt, egyes zöldségek – például a paradicsom, az uborka és a paprika – már most is hiánycikknek számítanak az Egyesült Királyságban, a szupermarketek részben már be is osztották a készleteket. A brit kormány a termesztő országokban, például Spanyolországban vagy Marokkóban uralkodó szokatlanul rossz időjárási viszonyokat okolja ezért, de az is közrejátszik, hogy Marokkó jelentősen csökkentette az kivihető termékek mennyiségét. A brit kormány mégis arra számít, hogy a helyzet néhány héten belül javulni fog, a zöldség- és gyümölcstermelők azonban sokkal pesszimistábbak.
„A paradicsom, a paprika és a padlizsán májusig nem lesz elérhető nagy mennyiségben, tehát néhány hétnél hosszabb időre lesz szükség”
– mondta Lee Stiles, a Lea Valley Growers Association (LVGA) képviselője. Szerinte a brit termelők számára már túl késő, hogy pótolják a hiányt. Stiles szerint korábban kellett volna ültetniük erre a célra.
Valóban, Dél-Európában és Észak-Afrikában gyenge volt a termés. A szakértők azonban a brit kormányt is egyértelműen felelősnek tartják. Justin King, a Marks & Spencers kiskereskedelmi vállalat vezetője azzal szerint ugyanis nem segítette a brit zöldségtermesztőket a magas energiaköltségek miatt, ami miatt a korábbiakhoz képest is sokkal inkább az importra szorultak.
King arra is rámutatott, hogy az uniós kilépés is hozzájárul a problémához. Erre más szakértők is többször felhívták a figyelmet. Az országból például hiányoznak azok a betakarító munkások, akik a Brexit előtt más uniós országokból érkeztek. Most, hogy az Egyesült Királyság már nem az EU tagja, sokkal nehezebbé, költségesebbé és bonyolultabbá vált a munkások beszervezése.
Címkék: