Jött az IMF, emelkednek az energiaárak Szerbiában

Jött az IMF, emelkednek az energiaárak Szerbiában

Januártól emelkednek a lakossági energiaárak Szerbiában. 2023-ban azonban további áremelkedések várhatók, miután a balkáni ország készenléti egyezményt kötött a Nemzetközi Valutaalappal.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2022. DECEMBER 22. 06:30

A pénzügyminiszter stabilitást és biztonságot vár a megállapodástól

Az IMF 2,4 milliárd eurónyi készenléti hitelt hagyott jóvá Szerbiának. Az ország a tervek szerint a keret egy részét a mostani energiaválság kezelésére fordítja, míg a másik felét elővigyázatossági célból igényelte – magyarázta a pénzügyminiszter. Sinisa Mali szerint a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés stabilitást, támogatást és biztonságot jelent az államnak. A tárcavezető hozzátette: az új megállapodás garanciát jelent arra, hogy folytatni fogják a strukturális reformokat, amelyek fókusza az energetikai szektort érinti majd.

„Az elmúlt 3 évben 9 milliárd euróval támogattuk a gazdaságot és az állampolgárokat. Továbbra is szándékunkban áll, hogy kiálljunk a gazdaság mellett, s megőrizzük az emberek életszínvonalát” – hangsúlyozta Mali.

Az IMF még a november eleji szerbiai látogatása után úgy értékelt, hogy a balkáni ország rendkívüli gazdasági eredményeket ért el a koronavírus-járvány okozta válság kezelésében, erre azonban itt az újabb energiakrízis. Éppen ezért fontos az új megállapodás – áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Növekednek az energiaárak

Mint arról a V4NA korábban beszámolt, január elsejétől a villamos energia ára Szerbiában, s drágább lesz a földgáz is. Az áram mintegy 10 százalékkal, a gáz ára pedig 11 százalékkal drágul. A szerbiai villanyszolgáltató számítása szerint az átlagos fogyasztóknak mintegy 300 dinárral, azaz csaknem három euróval emelkedik a számlája havonta. A balkáni országban egyébként legutóbb szeptember elsején drágult az elektromos energia. Dubravka Dedovic illetékes miniszter Instagram bejegyzésében ezzel kapcsolatban azt írta: az állam továbbra is átvállalja az áram árának egy részét, így az elektromos energia Szerbiában lesz az egyik legolcsóbb egész Európában.

Az IMF nem szereti a veszteséges vállalatokat, emeljék az árakat!

Mihailo Gajic gazdasági szakértő az N1-nek nyilatkozva elmondta, itt nem állnak meg az emelések, valószínűleg 2023-ban is drágulni fog az energia.

„A mostani áremelés mellett az áram még mindig olcsóbb annál, mint amennyi pénz szükség lenne arra, hogy fedezze a termelési költséget, s arról ne is beszéljünk, hogy mennyivel többe kerül a fűtési szezonban a megnövekedett fogyasztás miatti kiemelt áron való vásárlás. A lakossági földgáz ára szintén olcsóbb annál, mint amit a Szerbiai Gázművek fizet az oroszoknak” – tette hozzá.

Az IMF viszont azt szeretné, ha emelnék a lakossági árakat, hogy ezáltal csökkenjen a gáz, valamint az elektromos energia szolgáltató vállalatok vesztesége. A Valutaalap és a szerbek mostani megállapodásának egyik fontos pontja pedig éppen az energiapolitika – emelte ki Gajic.

„Az IMF szerint a hazai fogyasztók árait emelni kell, hogy csökkentsük a két nagy szolgáltatóvállalat, azaz a villany- és a földgázszolgáltató veszteségét” – tette hozzá a szakember.

Szerbia egyébként ezt a két óriásvállalatot közvetlen módon támogatja a költségvetésen keresztül, de közvetetten is, garanciákat nyújt ugyanis a hitelfelvételeik kapcsán.

A balkáni ország az elmúlt hónapokban nemcsak a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult pénzért. Az energetikai válság és annak az országokra gyakorolt hatása miatt Belgrád egymilliárd dollár értékben kapott kölcsönt az Egyesült Arab Emírségektől is. Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban akkor is Szerbia költségvetését erősítésével indokolta a hitelfelvételt.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

energy, imf, serbia