Finn Nemzeti Nyomozóiroda: fennáll veszélye az illegális fegyverkereskedelemnek

A V4NA megkeresése után közleményt adott ki a finn Nemzeti Nyomozóiroda.

GAZDASÁG HOT NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 1. 17:23

A V4NA azért fordult a finn Nemzeti Nyomozóirodához, mert korábban Christer Ahlgren főnyomozó egy műsorban arról beszélt, hogy erős a gyanú hogy Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek, és az ehhez szükséges csempészútvonalakat már kialakították, sőt, Finnországban is fennáll a veszélye az illegális fegyverkereskedelemnek. A Nemzeti Nyomozóiroda megkeresésünk nyomán egy sajtóközleményben reagált. Azt írták, hogy egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy Finnországban Ukrajnának szánt illegális fegyverek cseréltek gazdát, felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a lehetőség fennáll.

„fennáll a lehetősége annak, hogy a Finnországban tevékenykedő bűnözők megpróbálnak fegyvereket szerezni a konfliktusövezetekből”

olvasható a közleményben. A finn Nemzeti Nyomozóiroda hozzátette, hogy

„azonosítottuk a szervezett bűnözés egyes tagjait, akik a háború alatt Ukrajnába utaztak. A rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet…A rendőrségnek minden helyzetben előzetesen mérlegelnie kell a lehetséges kockázatokat. Ebben az esetben egy potenciális kockázatot azonosítottak, de legalábbis egyelőre még nem valósult meg”.

Közleményükben is megerősítették, hogy

„A rendőrség minden évben számos illegális fegyvert foglal le a szervezett bűnözés tagjaitól, és tudatában van annak, hogy ezek a csoportok érdeklődnek a háborús övezetekben használt fegyverek iránt. A rendőrségnek arra utaló jelei vannak, hogy hosszú távon a szervezett bűnözői csoportok Ukrajnából is megpróbálhatnak fegyvereket szerezni.”

A finn főnyomozó a szóban forgó interjúban Svédországról, Dániáról és Hollandiáról beszélt, ezekben az országokban erős a gyanúja annak, hogy megfordultak már olyan fegyverek a feketepiacon, amelyeket eredetileg Ukrajnának szántak. Christer Ahlgren szerint potenciálisan előfordulhat Finnországban is a jövőben, akkor a fegyverek minden bizonnyal a kikötőbe érkeznének, mert azokat a pontokat kevésbé ellenőrzik, mint a repülőtereket.

A svéd, dán és holland kikötőkben tehát megfordulhattak a feketepiacra került fegyverek. A potenciális kockázatokat támasztja alá az Egyesült Államok külügyminisztériuma is, amely a sajtóhírek felröppenése után rendelt el átfogó vizsgálatot az amerikai fegyverek nyomon követése kapcsán.

GAZDASÁG HOT NAGYVILÁG

Címkék:

eu, finland, illegal weapons, ukraine, war