„Németország a tervgazdálkodás felé halad”

„Németország a tervgazdálkodás felé halad”

A fém- és villamosenergia-ipari munkáltatói szövetség elnöke komoly vádakat fogalmazott meg a szövetségi kormánnyal szemben: a paternalizmus, tervgazdálkodás és naivitás csak néhány pont a listán.

GAZDASÁG POLITIKA 2023. SZEPTEMBER 24. 12:42

A Német Fém- és Villamosenergia-ipari Szövetség elnöke, Stefan Wolf élesen bírálta a szövetségi kormányt, azzal vádolva azt, hogy a tervgazdaság felé irányítja az országot. A szabadság mértéke hazánkban jelenleg túlságosan korlátozott, és ez vonatkozik a társadalomra általában és a vállalatokra különösen – jelentette ki a szövetség elnöke a Handelsblatt német lapnak. Hozzátette:

A koalíció egyes tagjai úgy gondolták, hogy rá kell kényszeríteniük ideológiájukat az emberekre, mintha csak ők tudnák, hogyan kell élni.

Wolf szerint ez a módi a nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartásra is vonatkozik. Ahogy fogalmazott:

„És akkor jön Annalena Baerbock külügyminiszter, és azt hiszi, megmondhatja a kínaiaknak, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek. Ez teljesen naiv dolog.”

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a világot teljes egészében kell szemlélni. Németország nemzetközi szinten nagyon rossz helyzetben van a bürokráciája, a szakképzett munkaerő hiánya és az adók miatt. Amikor a külföldről érkező fiatalok látják, hogy milyen adókulcsok vannak, inkább elmennek máshová, és többek között emiatt jelenleg Németország nem jó hely az üzleti életre.

Wolf megjegyezte ugyanakkor, hogy ezért nem teljesen a szociáldemokrata-zöld-liberális kormányt terheli a felelősség. Az ugyanis, hogy a digitalizáció szempontjából ilyen rossz helyzetben van Németország, az előző kormányoknak is köszönhető. Arra figyelmeztetett, hogy a politika nem próbálhat tiltásokkal és korlátozásokkal irreális célokat erőltetni, mert akkor megfojtja a vállalatokat.

A szakember ezért a szociális piacgazdasághoz való visszatérést sürgette. „A sok tiltással, szabályozással és bürokráciával jelenleg inkább a tervgazdaság felé haladunk. És amikor a szociális jólétről van szó, többet engedhetünk meg magunknak, mint amit a piacgazdaságban meg lehet keresni” – tette hozzá.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

critics, germany, industrie