A zöld-párti városvezetés a radikális iszlamizmussal cimborál

A zöld-párti városvezetés a radikális iszlamizmussal cimborál

Kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt azon a véleményen vannak, hogy elfogadhatatlan, amit a város zöld-párti polgármestere tesz, bőkezű támogatásával ugyanis szerintük idegen befolyást támogat. A legnagyobb ellenzéki párt egyik tagja petíciót indított a vitát generáló épülő mecset támogatása ellen.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. MÁRCIUS 25. 16:23

Franciaországban hatalmas politikai vita alakult ki, mikor kitudódott, hogy Strasbourg polgármestere, a zöld-párti Jeanne Barseghian több mint két és fél millió eurós összeggel támogatja a városban épülő Eyyub Sultan mecset építési költségeit, mely, ha elkészül, Európa legnagyobb mecsetje lesz.

A hatalmas összegű támogatással kapcsolatban ezúttal a kormány és az ellenzék is ugyanazon a véleményen van. Egyik oldal sem nézi ugyanis jó szemmel, hogy a zöld-párti városvezetés nagylelkűen milliókkal finanszírozza egy mecset építését, amely egy olyan iszlamista szervezet irányítása alatt fog működni, aminek vezetője nem volt hajlandó aláírni azt a kormány által kidolgozott chartát, ami leszögezi, hogy a Francia Köztársaság értékei előbbre valóak az iszlám tanoknál.

Gérald Darmanin belügyminiszter egy televíziós interjú során arról beszélt, hogy semmiféle külföldi beavatkozást nem fogad el francia földön. Hozzátette nem tartja elfogadhatónak, hogy Strasbourg vezetése egy olyan szervezet által irányított mecset építését támogatja, amely nem ítéli el sem a politikai iszlámot, sem a katolikus hit teljes megtagadását.

Hasonló véleménnyel van a történtekről Marlène Schiappa állampolgárságért felelős miniszter is, aki úgy véli, a strasbourgi városvezetés súlyos politikai hibát követ el a mecset építésének finanszírozásával. A miniszterasszony elítéli, hogy a zöld-párti városvezetés nyíltan lepaktál a radikális iszlamizmussal. Marlène Sciappa szerint a strasbourgi polgármesternek problémái vannak a köztársaság alapelveivel. A miniszter szerint egy fillér közpénzt sem lenne szabad egy olyan szervezetnek adni, amely a francia köztársaság ellensége.

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Nemzeti Tömörülés tagjai is elítélik a strasbourgi városvezetés döntését. A párt egyik tagja, Gaetan Dussausaye egy televíziós vitaműsorban kifejtette a véleményét, mely szerint az a muszlim vezető, aki nem hajlandó aláírni a köztársasági értékeket rögzítő chartát, jobban tenné, ha elhagyná Franciaország területét és egy másik országban tevékenykedne tovább. Vagyis Gaetan Dussausaye távozásra szólította fel az épülő mecsetet üzemeltető szervezet egyik régióvezetőjét, mire a férfi azt válaszolta a politikusnak, hogy vagy tiszteli őt, vagy hagyja el Franciaországot.

A Nemzeti Tömörülés párt egy másik tagja, Laurent Jacobelli a hír hallatán azonnal a tettek mezejére lépett és petíciót indított a strasbourgi mecset 2,5 millió eurós önkormányzati támogatása ellen. A dokumentumot már több mint 3000 személy írta alá.

A kezdeményezés mellé állt a párt vezetője, Marine Le Pen is, aki az iszlámot támogató zöld-párti politikusok elleni összefogásra buzdít a Twitteren.

Az elmúlt időszakban nem ez volt az egyetlen olyan zöld-párti döntés, amely kifejezetten kedvezőnek tűnik a muszlimok számára, a francia hagyományokkal azonban éles ellentétben áll. Több francia nagyváros polgármestere is hozott rendkívül érthetetlen döntéseket: Lyon első embere, Grégory Doucet például szeptemberben kijelentette, hogy a legendás kerékpárverseny, a Tour de France macsó és környezetszennyező, majd pár hete azzal robbantott ki hatalmas vitát, hogy száműzte az iskolai menzák kínálatából a húst.

Egy másik nagyváros, Bordeaux polgármestere, Pierre Hurmic pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tavaly ősszel bejelentette, nem állítanak fel a városban karácsonyfát, mert nem akar halott fenyőfákat látni, a környezetvédő pártjának ugyanis más elképzelése van a növényekről.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, gerald darmanin, green party, liberalism, marine le pen, mosque