Egyre kevesebben támogatják a BLM-mozgalmat

Egy évvel George Floyd halála után, a Forbes által készített felmérésből az derül ki, hogy egyre kevesebb amerikai támogatja a Back Lives Matter mozgalmat. A megkérdezett felnőttek kevesebb mint fele tartja továbbra is hasznosnak a mozgalmat.

NAGYVILÁG 2021. JÚNIUS 1. 13:58

A Black Lives Matter mozgalom támogatottsága ebben az évben tovább csökkent, miközben az amerikaiak többsége továbbra is pesszimista a faji egyenlőség megvalósulásával kapcsolatban, derült ki a Politico felméréséből.

Az amerikai felnőttek 48 százaléka szerint kedvező a hatása a Black Lives Matter mozgalomnak, ami 13 százalékkal kevesebb, mint tavaly májusban. A közvélemény-kutatás megállapította, hogy a megkérdezettek szerint a faji viszonyok romlottak az elmúlt öt évben, és csak 30 százalékuk számít a helyzet javulására az elkövetkező öt évben.

A kutatás szerint a pártok támogatói között is érezhető különbséget lehet felfedezni a BLM-mozgalom megítélésével kapcsolatban. A megkérdezett feketék 84 százalékának és a demokraták 76 százalékának van pozitív véleménye a mozgalomról, míg a fehérek 56 százaléka és a republikánusok 36 százaléka támogatja a mozgalmat. 

A megkérdezettek többsége szerint a rendőrség által elkövetett erőszak komoly probléma az Egyesült Államokban. A feketék 88 százaléka és a demokraták 90 százaléka vélekedik így, míg a republikánus szavazóknál ez az arány kisebb, mindössze 43 százalék. 

Az válaszadók 77 százaléka viszont helybenhagyta Derek Chauvin, a volt Minneapolisi rendőr elleni ítéletet, akit George Floyd meggyilkolásával vádoltak meg. A rasszok közötti eltérés ebben a kérdésben sokkal kisebb volt. 

Joe Biden elnök a rendőri visszaélések megelőzése érdekében rendészeti reformokat tartalmazó jogszabály javaslatot nyújtott be a Kongresszushoz, azzal a céllal, hogy Floyd meggyilkolásának egyéves évfordulóján ki lehessen hirdetni az új törvényt. A rendőrségreform azonban elakadt, mivel a tervezet egyik sarokkövét, a minősített mentelmi jog csökkentésére vonatkozó rendelkezést, ami megvédi a rendőröket a legtöbb polgári pertől, a szenátusban a republikánusok fele ellenzi. 

A BLM-mozgalom támogatottsága a botrányoknak és az erőszakos tüntetéseknek köszönhetően is csökkent az elmúlt évben.

A George Floyd halála után kirobbant tüntetéssorozat során a nyáron 392 eseményt dokumentáltak, amelyekben a kormányzati hatóságoknak fel kellett lépnie az erőszakos a Black Lives Matter tüntetőkkel szemben, és legalább 50 tüntetésnél fegyvereseknek is jelen kellett lenniük.

Többször előfordult, hogy a tüntetők az éttermek teraszain ülőket inzultálták. Volt, hogy rátámadtak egy békésen étkező nőre, és azt követelték tőle, hogy a szolidaritás jegyében emelje fel a kezét.  

Ráadásul a BLM-mozgalom több aktivistája is botrányba keveredett.

Többek között a Black Lives Matter egyik alapítója vásárolt magának egy 1,4 millió dolláros házat, fehérek lakta környéken, miközben a finanszírozás átláthatatlansága miatt a mozgalmon belül is ellentétek alakultak ki. 

https://v4na.com/politika/a-blm-alapito-1-4-millio-dollaros-hazat-vasarolt-egy-feherek-lakta-ovezetben-44283/

Legutóbb pedig a mozgalom egyik aktivistájáról derült ki, hogy kisgyerekeket molesztált.

Tay Anderson  BLM aktivistát, egy denveri iskola igazgatósági tagját, 62 gyerek molesztálásával vádolták meg. A férfi a legális tartózkodási engedéllyel nem rendelkező családok gyerekeit, és kísérő nélküli, 14 év körüli kiskorúakat célozott meg.

NAGYVILÁG

Címkék:

blm, blm activist, supporter, usa