Zavarja az ateistákat, hogy a gyereksorozatban Istenről beszélnek

Zavarja az ateistákat, hogy a gyereksorozatban Istenről beszélnek

Egy zöldségekről szóló gyerekmesén vannak felháborodva az ateista szülők, van, aki egyenesen alattomos mentális vírusként jellemezte a műsort. Más szerint rejtett, keresztény agymosás lelhető fel a mesében, amit korábban nem vett észre, most már azonban teljesen érzékel.

NAGYVILÁG 2021. JANUÁR 5. 16:44

A felháborodott ateistákra a Not the Bee oldal egyik újságírója lett figyelmes, aki több bejegyzést is mutatott. Ezekben a szülők arról panaszkodnak, hogy a mesék nyíltan keresztények, és hogy a gyerekeik Istenről tanulnak belőlük. Az egyik aggódó szülő a bejegyzése szerint majdnem kitörölte a műsorok közül otthon a Zöldségmeséket. Azt se fogadta boldogan, amikor a gyermeke azt mondta neki, hogy ő ebből a meséből tanult Istenről – ezután inkább más műsorokat rakott be neki.

Egy másik szülő már bánja, hogy nem figyelt jobban arra, hogy mit néz a gyereke. Megint más arról panaszkodott, hogy a gyereke egy vallásos mesét néz. Ő egyenesen azt kérdezte a szülőktől, hogy másnak is van-e gondja azzal, hogy hogyan tartsa távol a gyerekeit egy alattomos mentális vírustól (utalva ezzel a Zöldségmesékre). Azt is megkérdezte a többi felhasználótól, hogy vannak-e ötleteik arra, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a Netflixet.

Érdekes módon a posztolók közül egyik szülő sem említette, hogy azzal is problémája van, amikor egy mesében például a gender ideológiát vagy a transzneműséget reklámozzák, ahogyan teszik azt például a Barbie baba vagy egyes Disney mesék esetében. A jelek szerint náluk a tűréshatárt csak a kereszténység feszegeti, és az, ha a gyerekek Istenről tanulnak a mesékből.

Olyan felhasználó is volt a Redditen egyébként, aki szerint egyenesen keresztény agymosást közvetítenek a Zöldségmesékben. Erre példának egy sajtburgeres dalt hozott, amiről ő elmondása szerint mindig is azt gondolta, hogy csak egy buta kis dal egy sajtburgerről, most már azonban tudja, hogy ez valójában enyhe agymosás a kereszténység felé.

NAGYVILÁG

Címkék:

brain washing, christianity, god, parents, reddit, religion, veggie tales