300 euróért vittek lányokat Svájcba

Kiskorúakkal való kereskedéssel, bántalmazással és fogva tartás gyanújával áll a svájci bíróság elé egy öttagú koszovói család. A vádirat szerint a családfő a fiainak pénzért vásárolt 14 és 17 év közötti lányokat a Balkánról, majd 16 éven keresztül tartották fogva és bántalmazták őket. Nadrágszíjjal is verték őket.

HOT NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 4. 11:17

A bírósági tárgyalás a jövő héten kezdődik az ügyben. A vádirat szerint az egyik lányt 17 évesen vitték a férjéhez, úgy, hogy előtte csak fotón látta az új párját, a másik eset ennél még drámaibb. Egy 14 éves mélyszegénységben lévő lányt a saját szülei adtak el 300 euróért a családnak. A várt jobb élet azonban elmaradt, írja a koszovói sajtó. A családfő pontosan kioktatta fiait, hogyan viselkedjenek a feleségeikkel. Verbális és fizikai bántalmazásnak voltak kitéve a nők, a vád szerint legalább 20 alkalommal nadrágszíjjal is verték őket. Öt férfit vádolnak – a koszovói családfőt, négy fiával együtt.

A nőket elzárva tartották és halállal fenyegették

A beígért szép élet helyett szenvedés és kínok vártak a lányokra, a család és ők is csapdába estek. A bűncselekmény egyik vádlottja, a 65 éves Alberim F. a vádirat szerint arra biztatta gyermekeit, hogy fizikai és pszichikai agressziót hajtsanak végre a lányokon. A fiatal nőket a fogvatartók több alkalommal is megverték, megalázták, elzárva tartották, s halállal fenyegették – írja a Kosovo Online hírportál. A svájci Blick pedig hozzáteszi: az egyik áldozatnak minden este meg kellett mosnia az apósa és egy sógora lábát.

„Több mint 20 alkalommal verték meg őket nadrágszíjjal” – olvasható a vádiratban.

A nők csak ritkán hagyhatták el a házat, és gyakorlatilag semmiféle kapcsolatuk nem volt a saját családjukkal. 16 évet töltöttek el ilyen körülmények között Svájcban. Közülük az egyik semmilyen idegen nyelven sem tudott, s nem is tanult meg. Így élt le több mint másfél évtizedet külföldön.

Az áldozatok most már biztonságos helyen vannak

Dominic Nellen ügyvéd két érintett fiatal nőt véd a bíróságon, 3 éve követi az ügyüket.

„A nőket most már jól védi az igazságszolgáltatás. Biztonságos helyen vannak” – mondja Nellen.

Az ügyvéd viszont nem mondott semmit arról a tíz gyermekről, akiket ezek az áldozatok szültek, ezzel is védeni akarja őket. Hozzátette: egyértelmű, hogy az embertelen magatartás mögött az úgynevezett „albán törvények” állnak.

„Ez egy nagy családi klán, ahol az após az uralkodó. Ő volt a középpontban, és ő adott utasításokat a többieknek” – mondja Nellen.

Az említett nőket évekig kínozták, s teljesen embertelen módon kellett élniük az életüket, egy ponton azonban a berni hatóságok felderítették az ügyet. A szociális védelmi szolgálatok munkatársai elkezdtek feltételeket szabni a család számára. Mint az ügyvéd mesélte, a nőknek idegen nyelvi tanfolyamokra kellett járniuk, és munkát keresniük. Ez volt az első lépés a szabadságuk felé.

„Rájöttek, hogy az ilyen fajta visszaélések nem normálisak, mielőtt a kormányzat elkezdett volna feltételeket szabni, mindannyian egy fedél alatt éltek” – hangsúlyozta az ügyvéd.

A nők végül 2019-ben tudtak végérvényesen megszabadulni a családtól, 16 évvel azután, hogy az első áldozatokat Svájcba hurcolták volna. A férfiak egyébként tagadják, hogy bármi törvénytelenséget követtek volna el.

Szerintük a nők mindenbe beleegyeztek – mondta az ügyvéd.

A Blick cikke szerint az ártatlanság vélelme az öt gyanúsítottra vonatkozik, így tehát mindannyian szabadlábon vannak. A több napig tartó bírósági tárgyalás hétfőn kezdődik, az ítélethirdetés várhatóan november 24-én lesz.

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

albanian, family, kosovo, suisse