A seriffet támadják, amiért Isten áldását kérte

Panaszt nyújtott be egy seriff ellen egy civil szervezet, amiért hivatalos közösségi oldalán többször is keresztény tartalmú üzenetek osztott meg.

NAGYVILÁG 2021. ÁPRILIS 23. 15:50

Imafelhívásokat, bibliai idézeteket és más vallásos tartalmú üzeneteket is megosztott közösségi oldalán az egyesült államokbeli Virginia Bland megyei seriffje, Jason Ramsey, aki ellen ezért panaszt nyújtott be a Freedom From Religion Foundation (FFRF) nevű civil szervezet.

A szervezet egyébként számos alkalommal felszólalt már Isten említése ellen.

Alabamában azért indított pert ateisták egy csoportja, mert a szavazáshoz szükséges regisztrációs lapon szerepel az „Isten engem úgy segéljen” mondat. A perben a Freedom From Religion Foundation van segítségükre, és azt vallják, hogy a vallásszabadság nem csak a valláshoz való jogot jelenti, hanem az attól való szabadságot is. A mostani perrel éppen azt akarják elérni, hogy a formanyomtatványokat úgy készítsék el, hogy az megfeleljen azoknak is, akik nem tudnak felesküdni Istenre.

https://v4na.com/nagyvilag/istent-emliteni-sem-szabad-az-ateistak-szerint-41903/

Ugyanez az alapítvány, az FFRF volt egyébként az is, amelyik tavaly azt akarta elérni a floridai Brevard megyében, hogy eltávolítsák a rendőrautókról az „Istenben bízunk” feliratokat (In God We Trust). Az ottani seriff azonban megtagadta ezt, nem volt hajlandó behódolni a vallási kisebbség előtt – már csak azért sem, mert ez a mondat a mottója nem csak Florida államnak, de az Egyesült Államoknak is.

Most Jason Ramsey seriffet támadják, amiért Isten nevét merte említeni bejegyzéseiben. A szervezet ügyvédje szerint lakossági bejelentésből értesültek arról, hogy a seriff ilyen tartalmú üzeneteket tesz közzé. Ezek azonban a FFRF szerint elidegenítik azokat, akik nem tartják magukat kereszténynek, mégis a Bland megyei közösség tagjai.

A seriff egyébként olyan bejegyzéseket tett közzé, melyekben például köszönetet mond embereknek. Ezen bejegyzések végén pedig gyakran a „God Bless!”, vagyis „Isten áldjon” szófordulattal élt.

De a FFRF szerint azzal is hibát követett el, hogy húsvétkor Jézus feltámadásáról posztolt, így kívánva mindenkinek kellemes ünnepet.

A szervezet célja, hogy emlékeztesse a seriffet arra, hogy a törvény előírja, hogy köztisztviselőként vallásilag semlegesnek kell maradnia.

A panaszra a seriff úgy reagált, hogy jogi véleményt kért a megye ügyvédjétől. Hozzátette, továbbra is elkötelezett vallási meggyőződése mellett, és csalódottságát fejezte ki „a többséget irányítani akaró kisebbség” viselkedése miatt.

NAGYVILÁG

Címkék:

ateist, christians, sheriff, usa, virginia