Botrány az egyik amerikai leányiskolában: az intézmény lehetővé tette volna a transzneműek felvételét

Botrány az egyik amerikai leányiskolában: az intézmény lehetővé tette volna a transzneműek felvételét

A Tennessee állambeli Nashville-ben található Harpeth Hall leányiskola szülei, adományozói és öregdiákjai azzal fenyegették az intézményt, hogy visszavonják adományaikat. Emellett több olyan iskolai tisztviselő lemondását követelik, akik szerintük "a politikai aktivizmus és a megosztottság elősegítői" voltak.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 21. 12:09

A szülők, öregdiákok és adományozók felhívása nem sokkal azután született meg, hogy a lányiskola bejelentette, hogy a jövőben olyan fiúk is járhatnak oda, akik lánynak vallják magukat. Akkora volt azonban a felháborodás, hogy az iskola kénytelen volt visszavonulót fújni és közölte, hogy mégsem engedélyezik a transznemű diákok felvételét az intézménybe.

A szülők azonban nem elégedtek meg ennyivel. A nyílt levélben azt írták, hogy megtört a testületbe – és több kulcsfontosságú tisztviselőbe – vetett bizalmuk. Úgy vélik, hogy a testület és a vezetőség jobban összpontosít a politikai aktivizmusra, mint a lányaik oktatására. A levél így folytatódik:

„Az alapján, ahogyan önök kezelték ezt a közelmúltbeli nemi politikáról szóló közleményt, nem bízunk abban, hogy az igazgatótanács vagy az adminisztráció egyes jelenlegi tagjai képesek korrigálni ezt a problémát. Ma az adminisztráció és az igazgatótanács azon tagjainak lemondását kérjük, akik a politikai aktivizmus és a megosztottság támogatói vagy elősegítői voltak”

– olvasható a felháborodott hangvételű levélben.

Az aláírók leszögezték azt is, hogy minden anyagi hozzájárulást visszatartanak addig, amíg az iskola végre nem hajtja a szülők, öregdiákok és adományozók követeléseit. Annyira elvesztették a bizalmat az iskola iránt, hogy azt is követelik, hogy ők maguk delegálják az igazgatótanács vezetőjét az intézményben.

Nem csoda, hogy az iskola megpróbált behódolni a progresszív genderőrületnek, az iskola ugyanis a Független Iskolák Országos Szövetségéhez (NAIS) tartozik. Az ehhez tartozó iskolákról számos esetben kiderült, hogy „queer tananyagot” és transznemű ideológiát erőltetnek diákjaira, beleértve az óvodásokat is. A közel 1800 tagiskolát tömörítő NAIS a kritikus fajelmélet híve, és évente megrendezi a „Színes Emberek Konferenciáját”. A Harpeth Hall iskola is minden évben tanárokat és munkatársakat küld a konferenciára.

NAGYVILÁG

Címkék:

lgbt community, schools, usa