Felgyorsította a migránsok honosítását a kormány, pedig egyre több bűncselekményt követnek el a külföldiek

Felgyorsította a migránsok honosítását a kormány, pedig egyre több bűncselekményt követnek el a külföldiek

A legtöbben Szíriából és Törökországból érkeztek azok közül, akik 2021-ben állampolgárságot kaptak. A statisztika azonban rámutat, hogy a bevándorlók számának növekedése és a bűncselekmények gyakorisága között szoros kapcsolat áll fenn.

NAGYVILÁG 2022. JÚNIUS 14. 11:23

2021-ben 20 százalékkal több külföldit honosítottak Németországban, mint az előző évben. Ez azt jelenti, hogy tavaly mintegy 131 600 külföldi kapta meg a német állampolgárságot – derül ki a szövetségi statisztikai hivatal adataiból. Ezek közül a legtöbben Szíriából érkeztek, de törököket, afgánokat és románokat is nagy számban honosított a német szövetségi kormány.

A demográfusok felidézték, hogy 2015-ben és 2016-ban rekordszámú migráns érkezett Németországba, a jelenlegi szabályok szerint pedig 6 év elteltével megkaphatják a német állampolgárságot – feltéve, ha teljesítenek néhány követelményt, például ha sikerül elsajátítaniuk az alapfokú német nyelvtudást. Emiatt 2022-ben négyszer annyi szíriai fog Németországban élni, mint 2021-ben. A lesújtó adatokat látva nagyon sokan felháborodtak a mostani és az előző kormány politikáján. Egy kommentelő a Twitteren azt írta, hogy

„Nem akarjuk több olyan muszlim honosítását, akik mélységesen utálnak minket! Állítsák meg ezt a honosítási hullámot!”

Egy másik pedig megjegyezte: „Németország…az ország amelynek nincsen identitása és az ember idegennek érzi magát a saját hazájában”.

Arról már a V4NA is beszámolt korábban, hogy Németországban 2015 óta folyamatosan emelkedik a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma. Lopás, rablás, antiszemita támadás, nemi erőszak és gyilkosság is szerepel a migránsok palettáján. Néhány napja egy örmény származású fiatal férfi a járókelők közé hajtott a kocsijával Berlinben, a Breidscheidplatz közelében. A támadásban egy ember életét vesztette, és többen súlyosan megsérültek. Az incidensről felkavaró felvételek kerültek ki az internetre.

Nem sokkal ezután kiderült, hogy a 29 éves berlini német-örmény ámokfutót 2015-ben honosították Németországban, annak ellenére hogy 2013 végén és 2014-ben egyszer már pszichiátriai intézetben volt elhelyezve, ráadásul még mindig nem rendelkezik alapfokú német nyelvtudással sem.

„Akkor miért honosították ezt az embert? Hogyan kaphat valaki ilyen életrajzzal német állampolgárságot?”

tette fel a kérdést Beatrix von Storch, az Alternative für Deutschland (AfD) ellenzéki párt helyettes szóvivője, aki hozzátette, hogy a kormány most is mélyen hallgat, mint az összes bűncselekmény után, amelyeket migránsok követtek el. „Vajon hány ilyen német nyelvtudással nem rendelkező, de jelentős bűnelkövetési potenciállal rendelkező egyén van a több mint 131 000 új „német” állampolgár között?” – tette fel a kérdést a helyettes szóvivő.

Az elmúlt években több súlyos terrortámadás is történt Németországban. A legsúlyosabb és a legtöbb halálos áldozattal járó eset 2016 decemberében történt, amikor egy Anis Amri nevű terrorista megölt egy lengyel kamionsofőrt, elrabolta a járművét, majd azzal nagy sebességgel belehajtott a berlini Breitscheidplatzon megrendezett karácsonyi vásár forgatagába, 12 ember életét kioltva és több mint száz embernek sérülést okozva. A tragikus eset természetesen máig ható, mély nyomot hagyott az áldozatok családjában és a társadalomban. A férfit a támadás után csak 24 órával azonosították a hatóságok, így sikerült megszöknie Németországból, végül öt nappal később olasz rendőrök lőtték le Milánó elővárosában, miután a terrorista egy rutinellenőrzés során tüzet nyitott rájuk.

Néhány hónappal a fővárosi vérengzés előtt, július 24-én a bajorországi Ansbach városában is halálos terrortámadás történt. Egy 27 éves szíriai menedékkérő öngyilkos merényletet követett el. A támadó az ansbachi zenei fesztiválon akart robbantani – ahol 2500-an vettek részt – azonban a bejáratnál nem tudott bemenni belépőjegy nélkül, ezért ott robbantotta fel magát. 12 ember megsérült, 3-an súlyosan.

Szintén 2016-ban történt az a terrortámadás Würzburgban, amelynek során egy 17 éves afgán férfi este negyed 10 tájékán egy vonaton rontott utastársaira egy baltával, szemtanúk beszámolói szerint Allah Akbar-kiáltással. A würzburgi támadás során 20 embert sebesített meg, közülük hárman súlyos sérüléseket szereztek. A vonatot Heidingsfeldnél megállították, az elkövető ekkor leszállt, megsebesített még egy embert, majd megpróbált elmenekülni. Még az előállítására kiküldött rendőröket is megtámadta, ezért lelőtték. Az eset után a nyomozók egy kézzel készített zászlót találtak a lakásán, amelyre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet logóját varrta. A búcsúlevele alapján a támadó egy barátja afganisztáni haláláért akart bosszút állni a „hitetleneken”.

Nem ez volt az egyetlen terrortámadás Würzburgban. 2021-ben egy szomáliai férfi több embert megkéselt, fényes nappal az utcán. A migráns egyszerűen besétált egy szupermarketbe, ahol ellopott egy kést. Ezután kiment az utcára és gyilkolni kezdett. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: „Allah Akbar!”. A férfi három embert megölt, legalább 15-öt megsebesített. Mint kiderült, ő is a 2015-ös nagy migrációs hullám alatt érkezett Németországba.

Egy évvel korábban Drezdában is késeléses terrortámadás történt. Szászország tartományi főváros központjában október 4-én támadtak meg két nyugatnémet turistát. Egyikük, egy 55 éves krefeldi férfi a kórházban belehalt sérüléseibe, társa, egy 53 éves kölni férfi túlélte a támadást. A támadóról kiderült, hogy többszörösen büntetett előéletű és az Iszlám Állam terrorszervezet híve. Néhány nappal a késelés előtt, szeptember 29-én szabadult a fiatalkorúak szászországi börtönéből, amely a Drezdától nagyjából 50 kilométerre fekvő Regis-Breitingenben működik.

NAGYVILÁG

Címkék:

death, germany, migrant crimes, migrants