Felháborító rendőrellenes támadások Franciaországban

A fővárosban a gyanú szerint kiskorúak eltulajdonították egy rendőr szolgálati fegyverét a lakásáról, Marseille-ben pedig utcai kockakővel támadt egy férfi egy egyenruhásra.

NAGYVILÁG 2023. AUGUSZTUS 15. 11:13

Egy 16 és 17 éves kiskorúakból álló francia bűnbanda, akiknek féltucatnyi betörés van a rovásán, betörtek a fővárosban egy rendőr lakásába és a gyanú szerint onnan elvitték a szolgálati fegyverét – számolt be a Le Parisien nevű lap. A tolvaj tinédzserek nem vesztegették az idejüket, a gyanú szerint az év eleje óta hat betöréses lopást követtek el a főváros 17. és 19. kerületeiben, valamint a Párizs környéki Hauts-de-Seine megyei Nanterre-ben és a Seine-Saint-Denis megyében lévő Pantin városában is. Az egyik áldozatuk egy rendőr volt, akinek az esetet követően a 19. Kerületben lévő lakásából eltűnt a szolgálati fegyvere tizenöt tölténnyel együtt, amelyeket az ágya alatt tartott. Lapértesülések szerint a rendőr meglepődött, hogy a lakásban lévő elektronikai eszközöket nem lopták el a betörők, csak a pisztolynak veszett nyoma a töltényekkel együtt.

Az egyik elkövetőt a biztonsági kamera buktatta le, a nyomozók felismerték az egyik fiatalt a felvételeken, a kamasznak már korábban is meggyűlt a baja a hatóságokkal, hasonló bűncselekmények miatt. A gyanúsított telefonhívásai segítségével hamar lefülelték a tettestársait is, egyikük őrizetbe vétele idején is azt az Apple okosórát viselte, amit korábban lopott el egy lakásból. A házkutatás során megtalálták a bűncselekmény során viselt ruháikat, de a rendőr pisztolya egyelőre nem került elő.

Ezzel azonban még nincs vége a közelmúlt-beli franciaországi rendőrellenes támadásoknak, a második legnagyobb francia városban, Marseille-ben egy férfi egy utcakővel támadt rá egy rendőrre, méghozzá a kapitányság épülete előtt. Az esetről beszámoló Le Figaro nevű lap értesülései szerint az eset augusztus 11-re virradó éjjel történt, egy késsel felfegyverkezett, harmincas éveiben járó férfi megpróbált bejutni a rendőrkapitányság épületébe, amikor egy szolgálatban lévő rendőr felszólította, hogy álljon meg. A férfi azonban nem hallgatott rá, a rendőr felé fordult és a nála lévő utcai kockakővel fejen ütötte az egyenruhást. A kapitányságon tartózkodó többi rendőr gyors beavatkozásának köszönhetően a támadót hamar letartóztatták, mint kiderült, mintegy húsz korábbi bűncselekmény miatt szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban. A cikkből az is kiderül, hogy az elkövető pszichiátriai zavarban szenved, a sérült rendőrt kórházba szállították.

A rendőröket fenyegető veszélyekre még 2021-ben a Le Monde nevű lap világított rá. Cikkük szerint két évtized alatt több mint duplájára nőtt az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények száma. Naponta több mint 85 közhatalommal rendelkező személy elleni erőszakos cselekményt regisztrálnak országszerte, ám, mivel nem jelentenek be minden esetet, a valós szám ennél feltehetően magasabb. A helyzet a fővárosban a legrosszabb, itt 2020-ban 2916 esetet jegyeztek fel, ami az országos adat 10,8 százaléka és naponta nyolc támadást jelent.

A második helyen a Párizzsal szomszédos, zömében muszlimok lakta Seine-Saint-Denis megye áll 2292 esettel, a harmadik pedig a Franciaország északi részén lévő Nord megye 1298 rendőrellenes támadással, derül ki a lap által közzétett adatokból. A Le Monde arról is beszámolt, hogy míg 2000-ben országszerte összesen 13 392 rendőrellenes támadást regisztráltak, addig 2020-ra ez a szám több mint a kétszeresére, 31 257-re nőtt. A rendőrök ellen irányuló támadások azóta is mindennaposak a franciáknál, rendszeresen esnek a bűnelkövetők áldozatául.

NAGYVILÁG

Címkék:

crime, france, migrants