Fétis fórummal működik együtt a transzneműek világszervezete

A transzneműek egészségügyi világszövetsége, amely iránymutatást adott ki a gyermekek nemek közötti átmenetére vonatkozóan is, egy fétis-oldallal tagjaival is együttműködik. Ez a fórum szervezte korábban a Pain Olimpics versenyt is, ami során fetisiszták videóra vették, ahogy megcsonkítják magukat, jellemzően a nemi szerveiket. De számtalan gyerekekről szóló, sokszor szadista fiktív erotikus történet is megtalálható az oldalon.

NAGYVILÁG 2022. MÁJUS 22. 10:32

A World Professional Association for Transgender Health (WPATH) egy orvosi szövetség, amely többek között a gyermekek orvosi nemváltására vonatkozó irányelveket is meghatározza. Mint kiderült, a szövetség korábban többször is együttműködött egy szadista-mazochista fétisekkel foglalkozó honlappal, amely fiktív gyermekpornográfiát és extrém szado-mazochista tartalmakat is befogad és előállít.

2021. december 3-án tette közzé a WPATH új dokumentumát, amely az „eunuch” kategóriát, már nemi identitásként tartotta számon. A WPATH ellátásra vonatkozó standardjainak frissített 8. kiadása, amely orvosi kezelést és szolgáltatásokat ajánl az önmagukat eunuch nemi identitásúnak vallók számára, leírja a magukat eunuchnak azonosító emberek és más transznemű emberek közötti kapcsolatot.

A dokumentum kimondja: „Az eunuch-identifikált emberek más nemileg különböző emberekkel osztozhatnak a férfias fizikai jellemzők, a férfias nemi szervek vagy a nemi szervek működésének csökkentésére vagy megszüntetésére irányuló vágyban”.

A dokumentum azt is állítja, hogy „az eunuch-identifikált emberek ugyanolyan kisebbségi stressztől szenvedhetnek, mint más megbélyegzett csoportok”, és részletesen hivatkozik az Eunuch Archives nevű hardcore fétisoldalról gyűjtött kutatásokra – egy olyan oldalról, amely gyermekeket szexuálisan kizsákmányoló fantáziákat tartalmaz, amelyek középpontjában a kisfiúk pubertáskorban való megakadályozása áll.

Az Eunuch Archive az 1990-es évek végén indult a Body Modification Ezine fétis oldallal való (BME) együttműködésben. A BME a 2000-es évek elején szerzett némi hírnevet a „Pain Olympics” című vírusvideóval, amelyben férfiak mutatták be, amint a kamera előtt megcsonkítják nemi szerveiket. Az archívum hivatalos elindítása előtt a tagok egy másik fórumon gyűltek össze, amely egy szado-mazochizmusnak szentelt csoportban hirdette magát.

A hírcsoportban a tagok kasztrációs fantáziákat osztottak meg egymással, szolgáltatásokat kínáltak, kasztrációs fotókkal és videókkal kereskedtek, fiatal férfiakkal kerestek kapcsolatot, hogy „elnőiesítsék” őket, tanácsot kértek a kémiai kasztrációval kapcsolatban, és olyan orvosokat ajánlottak, akik hajlandóak pszichiátriai értékelés nélkül elvégezni a műtéteket.

Az Eunuch Archívum egyik legjelentősebb résztvevője egy azonosítatlan oldaladminisztrátor, aki a „Jézus” becenevet használja. Jézus azt állítja, hogy részt vett az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által kiadott Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének legfrissebb változatának és a WPATH legújabb ellátási standardok tervezetének szerkesztésében.

2010-ben az álnevet viselő Jézus arról írt a fórumon, hogy a WPATH hatóságai a nemi identitászavar kifejezést már elavultnak tartották, és azt állította, hogy részt vett egy 2009-es oslói találkozón, ahol konszenzus született a nemi diszfória kifejezés bevezetéséről.

2016-ban pedig Jézus azt állította, hogy Eli Coleman, a WPATH korábbi elnöke kifejezetten őt választotta ki az ellátási irányelvek egy részének átdolgozására.

A WPATH tavaly decemberben frissen közzétett tervezetére reagálva az oldal egyik tagja teljesen elégedettnek vallotta magát, és azt mondta, hogy szívesen dobna milliókat a busz alá, hogy mindenkinek olyan jövőt biztosítson, ahol az orvosoknak engedelmeskedniük kell, és nincs joguk megtagadni a beavatkozásokat.

A dokumentumban azonban nem említik, hogy

az archívumban rengeteg olyan történet található, amelyek közvetlenül a gyermekek szadista szexuális zaklatását tartalmazzák.

A történetek elsősorban a gyermekek kasztrálásának erotizálására összpontosítanak. Némelyikben a kisfiúk maguk kérik a beavatkozásokat, és hálájukat fejezik ki a műtéteket végző felnőtteknek. Másokban a gyerekeket rendkívüli kényszer hatására erőszakkal kasztrálják.

A Reduxx hírügynökség vizsgálata során regisztrált az oldalra, ahol több mint 3000 kiskorúakkal kapcsolatos történet volt, beleértve a gyermekek kifejezett szexuális zaklatását is, és a „kiskorú” egy speciálisan összeállított címke volt, amelyet a felhasználók kiválaszthattak, hogy könnyen hozzáférjenek a kifejezetten gyermekeket tartalmazó történetekhez.

A fiktív pornográfia olyan témákat tartalmazott, mint hogy náci orvosok gyermekeket kasztrálnak, vagy kisfiúkat etetnek ösztrogént tartalmazó tejjel, hogy kamaszként eladják őket szexrabszolgának.

A fórumnak van egy, a WPATH-hoz régóta kötődő tagja is. Dr. Krister Hildahl Willette, aki Facebook-profilja szerint az Ohio Állami Egyetemen tanult orvostudományt. Willette a „Kristoff” becenevet használja a fórumon, egy olyan apáca avatárja mellett, amelyre az ő arcképét helyezték, és amely felhúzza a ruháját, hogy felfedje a fehérneműjét és egy rózsaszín láncfűrészt.

2009 júniusában Willette-et a WPATH meghívta, hogy egy oslói konferencián előadást tartson a férfi-eunuch nemi identitászavarral küzdő személyek ellátási standardjainak kidolgozása témában. 2010 májusában Willette oslói előadásának tartalmát a WPATH által kiadott The International Journal of Transgenderism című tudományos folyóiratban tették közzé. Willette, aki társszerzője volt a jelentésnek, az Eunuch Archives tagjainak részvételével végzett felméréseket.

NAGYVILÁG

Címkék:

castration, fetish, lmbtq, pedophilia