Focipályák építésével állítanák meg a migránsbűnözést

A svéd párt stockholmi csoportja szerint a focipályák kulcsszerepet játszanak a bandák elleni munkában.

NAGYVILÁG 2023. OKTÓBER 29. 14:13

A svéd Centrum párt egy hatalmas sportközpont építését támogatja a Stockholmban található Sjöangen és Alvsjö negyedekben, 15 millió svéd koronáért.

„Alvsjö egy nagyon jó csomópont, amely könnyen megközelíthető a város minden részéből” – jelentette ki Jonas Naddebo helyi politikus, aki úgy véli, hogy a városházán a többség nem veszi komolyan a sport szerepét a migráns bandák tevékenységének felszámolásával kapcsolatban.

„Sokat beszélnek az oktatásról ami szintén nagyon fontos. De a sport is ugyanolyan fontos. A futballpályák nem válhatnak a takarékosság áldozataivá, éppen ellenkezőleg, még több focipályát kellene építeni” – tette hozzá a politikus.

Korábban Vasteras települése egyik városrészében szendvicsek és ivólék osztogatásával akarták felszámolni a bűbandákat. Akkor a Mamma United egyesület a Trygga Backby projekt keretében anyukák uzsonnát osztogattak a gyerekeknek olyan helyeken, ahol fennáll a veszélye annak, hogy a migráns bandák kiskorú bűnözőket toboroznak.

A projekt tavaly ősszel indult, és a nyár folyamán is meghosszabbították.

„Megtudtuk, hogy több ember szabadult a börtönbüntetéséből, és ez aggodalmat keltett a környéken. Fokozni kellett a felnőttek jelenlétét” – mondta Anja Nordenfelt, a Mamma United alapítója az állami televíziónak.

A projektet az önkormányzat finanszírozta, az alapanyagokat pedig egy helyi üzlet adományozta az uzsonnák elkészítéséhez. A projekt révén a Mamma United azt reméli, hogy biztonságosabb környékeket tud teremteni a gyerekek számára.

„Nehéz tudni, hogyan lehet megállítani a bűnözést, de ha mindenki tesz egy kicsit, akkor együtt tudunk dolgozni a biztonság megteremtésén, és minimalizálhatjuk a gyerekek bűnözésbe kerülésének kockázatát” – mondta Pricilla Ofori-Mensah.

NAGYVILÁG

Címkék:

illegal migration, migrants, sweden, terrorism