Fokozott biztonsági intézkedések a párizsi olimpián

Több százezer résztvevőt, önkéntest és dolgozót világítanak át a hatóságok.

NAGYVILÁG 2024. JANUÁR 14. 20:34

A Közigazgatási Biztonsági Nyomozó Szolgálat az olimpiai zónákban érintettek bűnügyi nyilvántartását vizsgálja Franciaországban a 2024-es párizsi olimpia előkészületei során. A céljuk „a közrend és a nemzetbiztonság megsértésének megelőzése”.

Összesen több százezer az olimpián részt vevő játékos, és dolgozót vizsgálnak át a megnyitó ünnepségig.

A mintegy hatvan, a nemzeti rendőrség által toborzott ügynök most kezdte meg a Párizs 2024 szervezői által kiválasztott 45 000 önkéntes profiljának áttanulmányozását, írja a Le Parisien.

Az elemzői csoport azt vizsgálja, hogy a biztonságos olimpiai zónába belépő személyek nem jelentenek-e terrorista veszélyt. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy potenciális veszélyt jelent, nem kapja meg az akkreditációját az eseményre. Az önkénteseken kívül mindazok, akik az olimpiai helyszínen dolgoznak, például a biztonsági őrök, újságírók, szakácsok, valamint az összes, több ezer sportoló aláveti magát ennek az ellenőrzésnek.

Az ellenőrzés mindig egy „átvilágítással” kezdődik, amelyet egy házon belüli alkalmazás segítségével végeznek, amely hozzáfér a rendőrségi, igazságügyi és hírszerzési akták sokaságához, sőt, még a körözött személyekre vonatkozó Interpol-adatokat tartalmazó nemzetközi aktákhoz is.

Ez a folyamat automatizált és azonnali. Ha az adott személy zöld jelzést kap, a nyomozás befejeződött, ha azonban piros fény jelenik meg a képernyőn, például büntetett előélet vagy radikalizálódásról szóló jelentés esetén, akkor az elemző tovább vizsgálja az adott személyt.

A France24 francia televíziós hálózat korábban arról is hírt adott, hogy a francia rendőrség azt közölte, hogy együtt dolgoznak az olimpia szervezőivel azon, hogy kidolgozzák a megfelelő biztonsági intézkedéseket a bombafenyegetések ellen.

„Az olimpiai játékok jelentős kihívást jelentenek” – mondta a központi rendőrségi laboratórium igazgatója. Kifejtette, hogy minden egyes olimpiai helyszínt ellenőriznek, mielőtt átadják a szervezőknek. A másik nagy volumenű dolog, amire készülnek, hogy „az olimpiai játékok alatt mozgásban lévő lakosság miatt valószínűleg megnövekszik az elhagyott csomagok és a gyanús csomagok száma”, így feltehetően sok esetben kell majd intézkedniük.

Az október 7-i izraeli Hamász-támadás után egyébként is megszaporodtak a bombariadók Franciaországban a turisztikai látványosságoknál, például a Louvre múzeumban és a versailles-i kastélyban is.

A július 16-i megnyitó ünnepségen mintegy 2000 biztonsági őr lesz jelen a helyszínen, és mintegy 30 000 rendőrt és katonát is mozgósítanak a környék biztosítására. Az ceremónián várhatóan 600 ezer néző vesz majd részt.

NAGYVILÁG

Címkék:

france, paris 2024, terrorism