Helyes döntés volt a belgrádi EuroPride lemondása a pátriárka szerint

Helyes döntés volt a belgrádi EuroPride lemondása a pátriárka szerint

"Teljes mértékben megértjük népünk alapvetően jogos nagy aggodalmát az olyan politikák és ideológiák durva népszerűsítése és erőltetése miatt, amelyeknek célja, hogy összedőljenek azok a pillérek, amelyekre évszázadok óta építjük identitásunkat" – jelentette ki Porfirije szerb ortodox egyházi pátriárka.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 8. 15:21

Nemrég jelentette be Alaksandar Vucic szerb államfő, hogy a szeptember közepére meghirdetett belgrádi büszkeség napi felvonulást, az EuroPride-ot elhalasztják vagy lemondják. Mint mondta, a döntés a szerb kormány tagjainak többségével és a miniszterelnökkel egyetértésben született. Vucic szerint az EuroPride a pillanatnyi szerbiai politikai helyzetben nem tartható meg, miközben hivatkozott a jelenlegi koszovói helyzetre, amelyben – mint mondta – Szerbiának egyre kevesebb a mozgástere.

„Helyes döntés volt a belgrádi EuroPride lemondása, mivel a rendezvény „teljesen ellentétes népünk értékrendjével” – mondta néhány nappal Vucic bejelentése után Porfirije szerb ortodox egyházi pátriárka. Ahogy fogalmazott:

„Teljes mértékben megértjük népünk alapvetően jogos nagy aggodalmát az olyan politikák és ideológiák durva népszerűsítése és erőltetése miatt, amelyeknek célja, hogy összedőljenek azok a pillérek, amelyekre évszázadok óta építjük identitásunkat, hogy minden törékennyé, viszonylagossá és képlékennyé váljon, akik mély és rendszerszintű fenyegetést éreznek az alapvető értékekre, amelyekhez évszázadok óta hűek, különösen a házasság és a család szentségére nézve”

– tette hozzá az egyházi vezető, aki azt is megjegyezte hogy a témát „mesterségesen ránk erőltették, és teljesen ellentétes népünk értékrendjével, valamint más vallású és nemzetiségű testvéreink értékrendjével is, akikkel együtt élünk”.

„Ezért többször is hangot adtunk az államunk képviselőivel folytatott közvetlen tárgyalások során azoknak az okoknak, amelyek miatt szükségesnek és indokoltnak tartjuk az EuroPride lemondását”

– fogalmazott a pátriárka. Az EuroPride szervezői szerint ugyanakkor a pátriárka kijelentései „csak elmélyítették a megosztottságot, a vitákat és a konfliktusokat”. Goran Miletic, a szeptember 17-én Belgrádban megrendezésre kerülő EuroPride 2022 egyik szervezője elmondta egy lapinterjúban, hogy egy nagyobb tömeg mindenképp utcára vonul, a rendőrség pedig – szerinte – nem teheti meg hogy nem biztosít védelmet a rendezvény résztvevői számára, abból ugyanis óriási botrány lenne. Vagyis, Goran Miletic lényegében ultimátummal fenyegette meg a hatóságokat és a szerb kormányt.

NAGYVILÁG

Címkék:

cancellations, europride, serbia