III. Károly elhalasztja párizsi látogatását

III. Károly elhalasztja párizsi látogatását

A francia elnöki hivatal jelentette be a hírt, hogy a brit uralkodó március 26-ra tervezett franciaországi látogatását elhalasztják az országos megmozdulások és tüntetések miatt.

HOT NAGYVILÁG POLITIKA 2023. MÁRCIUS 24. 12:01

Mégsem látogat el III. Károly brit uralkodó Párizsba, illetve nem a tervezett időpontban ejti meg az első hivatalos látogatását. Amint arról a V4NA beszámolt, a brit uralkodó elsőként Franciaországba látogatott volna el neje, Kamilla kíséretében, ám a látogatás kétségessé vált a franciaországi tüntetéssorozatok miatt.

Bár a Buckingham-palota sokáig kitartott azon álláspontja mellett, hogy nem törlik az utazást és a programon is csak akkor változtatnak, ha feltétlenül szükséges. Gérald Darmanin francia belügyminiszter is arról beszélt a CNews-nak adott péntek reggeli interjújában, hogy tökéletes körülmények között fogják fogadni III. Károlyt, akinek a biztonsága érdekében összesen 4000 rendőrt és csendőrt mozgósítottak vasárnap estétől Párizsban, a külvárosokban és Bordeaux-ban, a francia vezetés mégis úgy döntött, hogy lemondja a látogatást és azt egy későbbi időpontra halasztja, derül ki a Le Figaro cikkéből.

Az Élysée tájékoztatása szerint a nyugdíjreform miatti feszültségek miatt kerül sor III. Károly párizsi látogatásának elhalasztására, erről a francia és a brit kormány Emmanuel Macron francia államfő és a brit uralkodó között történt telefonbeszélgetését követően hozta meg a döntést.

 

HOT NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

charles III, emmanuel macron, france, visit cancelled