Karavánt szerveznek: Tömegesen törnének be a migránsok az EU-ba

Rengeteg migráns kezdett gyülekezni az unió külső határai közelében található városban, miután egy Telegram-csatornán felhívás jelent meg, ami az Unióba való azonnali belépésre szólított fel. A szervezők szerint akár 100 ezer ember is megjelenhet a kijelölt találkozóhelyen, hogy együtt próbáljanak meg áttörni a határon.

NAGYVILÁG 2022. SZEPTEMBER 25. 12:21

Szíriai menekültek tömegei gyülekeznek Törökországban egy konvojban, amelyet a szervezők a Fény karavánjának neveztek el. A céljuk, hogy az akár százezres tömeg segítségével betörjenek az Európai Unióba.

A szíriaiak szeptember eleje óta készítik az út terveit egy Telegram-csatornán keresztül, amelynek már több mint 85 000 tagja van. A szervezők, akikről úgy vélik, hogy maguk is szíriaiak, azt mondták az embereknek, hogy hozzanak magukkal hálózsákokat, sátrakat, mentőmellényeket, vizet, konzerveket és elsősegélycsomagokat. A karaván tényleges létszáma nem világos, de a szervezők szerint körülbelül 100 000 embert érkezhet a kijelölt időpontig a törökországi Edirne városába.

A Telegram-csoport néhány tagja aggodalmának adott hangot, hogy ha elfogják őket, visszatoloncolják-e őket Szíriába. Khairu a csoport egyik hangadója azt mondta, hogy a deportálás a legvalószínűbb, ha letartóztatják őket, de ő teljesen felkészült erre.

A karaván továbbá felszólította az ENSZ-t, hogy védje meg a szíriai menekülteket a fizikai, pszichológiai és politikai bántalmazás minden formájától. Felszólítják továbbá a szíriai ideiglenes kormányt, hogy kommunikáljon az EU-val, hogy az megnyissa a kapuit e konvoj előtt, vagy találjon azonnali megoldást a menekültek problémáira.

Yuko Narushima, az ENSZ menekültügyi ügynökségének (UNHCR) szóvivője elmondta, hogy az ügynökség tudomást szerzett a közösségi médiában közzétett bejelentésekről, amelyek célja, hogy Törökországból az EU felé irányuló nagyszámú embertömegeket mozgassanak meg, de az általa képviselt szervezet semmilyen formában nem vesz részt ebben az akcióban, és nem is bátorítja a karaván szervezőit.

„Aggódunk azok biztonságáért és jólétéért, akik úgy döntenek, hogy részt vesznek ebben a megmozdulásban, amely a világ hasonló szervezett megmozdulásaival kapcsolatos korábbi tapasztalatok alapján valószínűleg kockázatos és veszélyes lenne” – mondta a szóvivő.

NAGYVILÁG

Címkék:

European Union, greece, migration, turkey