Férfi lett az év nője

A korábban hatalmas botrányt kavaró transznemű influencer Dylan Mulvaney-t az Attitude brit meleg magazin az első Év nője címmel tüntette ki.

NAGYVILÁG 2023. OKTÓBER 13. 12:50

A 26 éves, magát transznemű nőnek tartó influencer a Bud Light-tal való együttműködése által kavart botránya miatt vált Amerika-szerte ismertté. A TikToker szerdán színpadra lépett, hogy átvegye díját a magazin ünnepségén, amelyen az év nőjének választották.

„Nem számít, milyen keményen próbálkozom, mit viselek, mit mondok, vagy milyen műtéteket végeztetek el, soha nem fogom elérni a nőiesség elfogadható változatát egyes gyűlölködő embereknek mércéje szerint” – mondta az influencer, majd röviden megemlítette a Bud Light sörgyárral közös kampányát is, amely hatalmas felháborodást váltott ki a sörgyártó céggel szemben, amely több tízmillió dollár veszteséget ért csak el a megosztó kampányával.

Mulvaney elmondta, hogy London lett számára a biztonságos tér, miután el kellett utaznia Amerikából a botrány miatt.

„Nem éreztem magam transz söröslánynak”

– mondta a TikTokker.

„Hihetetlen. Dylan Mulvaney megnyerte az ‘ÉV NŐJE-díjat'” – írta Candance Owens jobboldali kommentátor, majd pedig megosztotta Mulvaney beszédének részletét, amit mások szürreálisnak neveztek. A Független Női Fórum szóvivője, Paula Scanlan pedig azzal viccelődött, hogy ő szeretné magát jelöltetni az év férfija díjra.

NAGYVILÁG

Címkék:

lmbtq, trans, woman