Már a férfiakat is megerőszakolják a migránsok

A bevándorló egy pályaudvaron támadta meg az buliból ittasan hazaigyekvő tinédzsert.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. AUGUSZTUS 22. 18:18

Ismét egy borzalmas migránstámadás rázta meg Németországot, ahol szinte már hetente megtörténik a fiatal lányok legnagyobb rémálma, újabban pedig már a férfiak sincsenek biztonságban az utcán. Homoszexuális nemi erőszak áldozatává vált ugyanis egy 18 éves fiú a bajor fővárosban, Münchenben – számol be róla a Junge Freiheit német lap. A rendőrség szerint az áldozat erősen ittas volt, és egyedül tartott hazafelé egy buli után. A 20 éves migráns a Max-Weber-Platz nevű metróállomáson látta meg először a fiatal férfit, majd rögtön szemet szúrhatott neki, hogy itass, ezért könnyű préda lesz.

A rendőrségi jelentés szerint az afgán migráns a megtámadta, a földre teperte, majd brutálisan megerőszakolta az áldozatát, az erőszakos aktus állítólag több órán keresztül tartott.

A beszámoló szerint térfigyelő kamerák rögzítették a bűncselekményt. A rendőrségi jelentésben azt is rögzítették, hogy az afgán támadó miután kielégülten végzett a dolgával, kirabolta az áldozatát, ellopta például a telefonját és a pénztárcáját is. A 18 éves fiú ezután egyedül ment haza, és csak másnap hívta fel a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen. Az ellopott mobiltelefonjának nyomkövető funkciója segítségével a rendőrök be tudták mérni az afgán tartózkodási helyét, és le tudták tartóztatni – írja a Bild című napilap.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

germany, migrant