Nem lehet szankciókkal legyőzni Oroszországot – figyelmeztet a vezető közgazdász

Nem lehet szankciókkal legyőzni Oroszországot – figyelmeztet a vezető közgazdász

A büntetőintézkedések jobban ártanak az egész világnak, mint annak az országnak, amely ellen irányulnak Gertrud Traud, a Landesbank vezető közgazdásza szerint.

GAZDASÁG POLITIKA 2022. AUGUSZTUS 1. 06:02

Az Oroszország elleni háborút nem lehet szankciókkal megnyerni – vélekedik Gertrud Traud, az állami tulajdonú bankokat egybefogó Landesbank egyik egyik vezető közgazdásza. A szakember szerint

„miközben az ukrajnai háború hatásai egyre nyilvánvalóbbá válnak számunkra, a háború és a szankciók orosz gazdaságra gyakorolt ​​hatásai jóval kisebbek az eredetileg vártnál. Egyrészt Oroszország jól felkészült a háborúra, másrészt sokkal kevésbé elszigetelt, mint azt a nyugati országok feltételezték vagy remélték”

– tette hozzá Traud, aki megjegyezte azt is, hogy bár a háború kezdete óta több mint ezer nyugati vállalat csökkentette, felfüggesztette vagy megszüntette üzleti tevékenységét Oroszországban, azok, akik teljesen lehúzták a rolót, valószínűleg örültek, hogy egyáltalán kaptak valamit az ingatlanjaikért. Könnyű kitalálni, hogy ki profitált ebből” – fogalmazott a közgazdász. Úgy véli, hogy minél erősebbek a szankciók, annál inkább lesznek „alternatív” ellátási módok.

„A Nyugat túlbecsülte Oroszország sebezhetőségét és alábecsülte nyersanyagainak jelentőségét a világ számára. Ráadásul többet ártanak nekünk, németeknek és a világ nagy részének, mint annak az országnak, amely ellen valójában irányulnak”

– magyarázta Gertrud Traud és megjegyezte hogy Oroszország nem csak a világ fontos energiaszállítója, hanem búza tekintetében is az egyik legfontosabb exportőr – különösen a legszegényebb országok számára. A szankciók közvetve növelik az élelmiszer- és gazdasági válság veszélyét ezekben az országokban. A búza árának emelkedése egyértelmű jelzés – mutatott rá. Traud szerint az is megfigyelhető, hogy Oroszország kereskedelme még növekszik is egyes országokkal, például Kínával és Indiával – előbbi földgázt, utóbbi pedig kőolajat vásárol Oroszországtól.

Európában egyre több szakember figyelmeztet arra, hogy a szankciók nem váltak be, de a tengerentúlon is előre figyelmeztették a kormányokat, hogy a büntetőintézkedésekkel csak a saját népeiknek ártanak. Tulsi Gabbard korábbi demokrata kongresszusi képviselő Tucker Carlson műsorában az amerikai Fox News tévécsatornán már február végén azt mondta, hogy az intézkedések csak növelik az amerikai emberek szenvedését és nehézségeit.

“Ez az egész probléma a Biden-kormányzattal. Annyira arra koncentrálnak, hogy hogyan büntessük meg Putyint, hogy nem érdekli őket, és nem arra koncentrálnak, hogy mi az, ami valójában az amerikai nép érdeke. Amikor tehát Biden ott áll, és egyenesen a kamerába néz, és azt mondja, hogy a szabadság védelme sokba fog kerülni nekünk, akkor valójában úgy kellene tennie, hogy egyenesen az amerikai emberek szemébe néz, és azt mondja: “Ez sokba fog kerülni nektek”

– mondta a műsorban a korábbi demokrata politikus. Szerinte ugyanis a szankciók nem az elnöknek vagy az alelnöknek, esetleg az ország hatalmi elitjének, de még csak nem is az oroszországi hatalmi elitnek fognak sokba kerülni, hanem az embereknek.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

failure, russia, sanctions