Ürülékében fekve hagyta magára a migránsokból álló személyzet az idősotthon lakóját

Megint botrányt okoztak a szakképzetlen migránsok, akiknek az idősotthonokban lévő lakókat kellene ellátniuk.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 26. 14:27

Svédországban ezúttal három embert felfüggesztettek az állásából, miután egy szociális otthon egyik lakóját úgy hagyták magukra, hogy az idős lakónak a saját ürülékében kellett feküdnie. Az esetről készült jelentésből kiderült, hogy az otthon személyzete ugyan járt a szobában, de több órán keresztül nem segített az idős lakónak, annak ellenére, hogy tudtak az állapotáról.

Amint arról már korábban a V4NA is beszámolt, olyan sok ápoló hiányzik a svéd idősotthonokból, hogy bevándorlókkal kellett feltölteni az intézményeket. Az egyik ilyen otthonban rengeteg gondot okoznak a migránsok, akik dolgozni sem akarnak és arra sem hajlandók, hogy megtanuljanak svédül. A bevándorlók minden bizonnyal csak azért vállalnak ilyen munkát, hogy jogosultak legyenek az állami támogatásokra.

Csakhogy ennek éppen az idősotthonok lakói isszák meg a levét, akiket megfosztottak attól a minőségi ellátástól, amelyet már korábban megszokhattak. Újabb és újabb botrányok robbannak ki a svéd idősotthonokban (nem) dolgozó bevándorlók miatt.

Nemrég az Umea településen található egyik idősotthonról derült ki, hogy az időseket rettegésben tartják a bevándorlók, amióta az intézményben eltörölték a svéd nyelvtudással és a képzettséggel kapcsolatos követelményeket.

A svéd sajtó szerint az időseket válogatott módszerekkel terrorizálják a migránsok, amikor éppen nincs türelmük az idősek gondozásához. Az általuk bevezetett büntetések egyike az volt, hogy az otthon lakóit arra kényszerítették, hogy a saját ürülékükben aludjanak, mert nem cserélték ki az ágytálakat vagy pelenkákat. Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentették, sok más panasz is érkezett az idősek részéről. A személyzet türelmetlen, ingerlékeny, különösen a demenciában szenvedőkkel szemben, nem értenek a munkájukhoz, és lehetetlen velük kommunikálni, mert nem értik a svéd nyelvet.

A dolgozni nem akaró migránsok sok esetben az idősek gyógyszereinek berendelésével sem foglalkoznak, máskor pedig nem segítenek a tisztálkodásban, helyette a zuhanyzóban vagy a WC-ben hagyják őket.

NAGYVILÁG

Címkék:

migration, sweden