Ursula von der Leyen: Ukrajna még mindig korrupt

Ursula von der Leyen: Ukrajna még mindig korrupt

Az Európai Bizottság elnöke szerint még jócskán akad mit tennie Ukrajnának, mielőtt felvételt nyerne a NATO-ba és az EU-ba. Emlékezetes, az ukrán vállalkozókat képviselő Ukrán Munkaadók Szövetsége nemrég nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkij elnöknek, amelyben intézkedéseket követel a hatalommal való visszaélésének megfékezésére. A katonai tisztviselők és bírák, közjegyzők korrupciós tevékenységei ugyanis minden határt átlépett az ukrán vállalkozók szerint.

POLITIKA 2023. JÚLIUS 12. 12:36

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke további reformok végrehajtására bátorította Ukrajnát, és az Európai Unió támogatását is megígérte a vilniusi NATO-csúcstalálkozó második napján. Von der Leyen a korrupció elleni harcot és az intézmények megerősítését említette, mint teljesítendő feltétel. Vagyis, az Európai Bizottság feje virágnyelven kijelentette, hogy Ukrajnában még mindig akkora mértékű a korrupció és a különböző intézmények átláthatatlansága, hogy egyelőre még nem kaphat zöld jelzést sem a NATO-ba, sem az Európai Unióba – igaz, a bizottsági elnök megjegyezte, hogy értékelik az igyekezetet.

Ha az ukrajnai korrupciót emlegetik a világban, ma már senki sem lepődik meg, hiszen az elmúlt években számos olyan jelentés született, amelyek szerint rendkívül mélyen gyökerező korrupció hatja át Ukrajna mindenkori vezetését és üzleti világát.

Az ukrán vállalkozókat képviselő Ukrán Munkaadók Szövetsége szerdán nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkij elnöknek, amelyben intézkedéseket követel a hatalommal való visszaélésének megfékezésére. A katonai tisztviselők és bírák, közjegyzők korrupciós tevékenységei ugyanis minden határt átlépett az ukrán vállalkozók szerint.

Mint mondják, a példátlan mértékű korrupció aláássa Ukrajna védelmi képességeit. Azt is megjegyezték, hogy készek konkrét neveket nyilvánosságra hozni azokról a koordinátorokról és végrehajtókról, akik nyomást gyakorolnak a vállalkozásokra. A korrupt vezetők nyilvános listáján mindenki szerepelne, kivétel nélkül. A szövetség emellett azt javasolja, hogy hadiállapot idején törvényileg meg kellene tiltani az állami hatalmi struktúrák befolyását olyan vállalati helyzetekben, amelyek nem kapcsolódnak a nemzetbiztonsághoz.

“Felszólítjuk az elnököt, mint az ukrán alkotmány őrét, hogy azonnal lépjen közbe”

áll a nyílt levélben, amelyet 42 kis- és nagyvállalat vezetője írt alá, több ezer alkalmazottal.

“Mindenkit, aki zsarolásból szerez hasznot, és az egyenruha vagy a bírói talár becsületét kenőpénzért árulja háborús időkben, felelősségre kell vonni”

– írják a vállalkozók a Zelenszkij elnökhöz intézett felhívásukban.

Emlékezetes, hogy márciusban kezdődött Andrij Naumov pere Szerbiában. A 41 éves ukrán állampolgárt a Felső Ügyészség pénzmosással vádolja. A volt ukrán titkosszolgálati tisztet tavaly június 7-én tartóztatták le, amikor a szerb-északmacedón határon az autója átvizsgálásakor a hatóságok jelentős mennyiségű pénzt és drágaköveket találtak nála. Mint arról a V4NA korábban már beszámolt, Naumov gépkocsijában 608 ezer euró és 125 ezer dollár készpénz, valamint két smaragd is volt. Erről azonban nem tett bejelentést a hatóságoknak.


kép: Szerb Belügyminisztérium

Mint arról a V4NA korábban már beszámolt, Andrij Naumov több magas rangú posztot is betöltött hazájában. Dolgozott az ukrán állami főügyészségnél, a Csernobilt felügyelő DAZV nevű állami ügynökségnél, majd nem sokkal az orosz–ukrán háború kitörése előtt elhagyta az országát. Volodimir Zeleszkij ukrán elnök azután fosztotta meg Naumovot a rangjától, s nevezte őt árulónak, miután kiderült, Szerbiában letartóztatták őt – írja a Nova hírportál.

Naumov tavaly júniusi utazásával és lebukásával kapcsolatban újabb részletek is napvilágot láttak. Az ukrán férfi ügyvédje azt mondta: a gyanúsított csak átutazóban volt Szerbiában. Törökországba igyekezett a családjához, ugyanis ők már korábban odaköltöztek.

2021-ben még az Európai Bizottság is úgy látta, hogy rendszerszintű a korrupció Ukrajnában. Bár az EU számos kezdeményezést vezetett be a korrupciós lehetőségek csökkentése érdekében és rengeteg intézkedés bevezetését javasolta, az akkori bizottsági jelentés szerint azonban még nem történt előrelépés ebben a kérdésben. Jelentős visszaesést tapasztaltak az igazságszolgáltatásban és a korrupcióellenes intézmények is veszélybe kerültek a jelentés szerint. A szerzők azt is megemlítik, hogy az oligarchák és az érdekképviseletek jelentik a legnagyobb problémát, és ezek akadályozzák a jogállamiságot és a gazdasági fejlődést Ukrajnában.

Ma már sokkal óvatosabban fogalmaz az Európai Bizottság, amikor az ukrajnai korrupcióról van szó, hiszen Brüsszel mindenáron fel akarja venni Ukrajnát az Európai Unióba. A jelentéseikben azonban még a brüsszeliták sem mernek igazán konkrét, érdemi dolgokat megemlíteni, amelyek arra utalnának, hogy Ukrajna készen áll az integrációra. A fenti nyílt levél pedig arra enged következtetni, hogy továbbra sem sikerült javítani a helyzeten.

POLITIKA

Címkék:

corruption, NATO, ukraine