Nem hiszünk a koronavírusban, csak Allahban – az imádkozó tömegek terjeszthetik a koronavírust Pakisztánban

A vírustól való rettegés már terjed a muzulmánok körében is, ezért ők Allah segítségét kérik. Csakhogy ahol még nem zárták be a mecseteket, ott éppen a tömegek megjelenése okozhatja a vírus biztos és gyors elterjedését is. Ráadásul egyre szélsőségesebb kijelentésekkel élnek muszlim vezetők. Van, aki szerint a homoszexualitás okozta a koronavírus-járványt.

POLITIKA 2020. MÁRCIUS 31. 12:51

A muszlim országok vezetői komolyan veszik a koronavírus elleni védekezést. Malajzia, Egyiptom, Törökország és Szaúd-Arábia a napokban tovább szigorította a védekezés feltételeit. Salman bin Abdulaziz szaúdi király parancsára, már az elmúlt héten kijárási tilalmat rendeltek el a fővárosban (Rijád) valamint Medinában és Mekkában. Sőt, a király bezáratta a mekkai Nagymecsetet is (benne a Kába kővel), amelyre a történelem során még nem volt példa. Jordániában és Kuvaitban, aki megszegi az éjjeli kijárási tilalmat, 2400 eurós büntetésre és még börtönre is számíthat. 

A Worldometer szerint ma Pakisztánban 1865 fertőzött és 25 halott, Szaúd-Arábiában 1453 fertőzött és 8 halott van. A politikusok azonban mindenütt attól tartanak, hogy a muszlim lakosság rendíthetetlen hite Allahban rendkívüli módon megnehezíti majd a védekezést.

“Nem hiszünk a koronavírusban, csak Allahban”, kiáltozzák azok a hívők, akik naponta tömegesen imádkoznak Pakisztánban. Sok más muszlim országgal ellentétben a pakisztáni papok és kormánytisztviselők megtagadták a milliók által látogatott mecsetek bezárását, ahol az ölelkezés és a kézfogás hozzátartozik a mindennapi rítushoz. Az ország vezető vallástudósai ezért azt tanácsolták, hogy az öregek és a betegek kerüljék el az imákat, és arra utasították a muszlim papokat, hogy vegyék rövidre a prédikációikat.

Indiában, ahol a lakosság 13,4 százaléka muszlim vallású, most állítják bíróság elé Mujeeb Mohammad szoftver mérnököt, aki Bengaluruban  arra szólította fel az embereket a Facebook-oldalán, hogy kulcsolják össze egymás kezét, menjenek ki a szabadba és tüsszentsenek egymásra, így terjesszék a koronavírust. Mohammadot a rendőrség őrizetbe vette, nyilvánosan okozott riadalom,- illetve  félelemkeltés, valamint mások felbujtása miatt fogják bíróság elé állítani.

Afrikában, a ghánai muszlim misszió (The Muslim Mission of Ghana) szerint a transzneműek és a leszbikusok okozták a járványt. Megoldásként a Sariát ajánlották a nem muszlimok figyelmébe. Az országban az emberek kétnapos böjtöt vállaltak szerdán és csütörtökön, Ghána elnökének és a fő imámnak a felhívására és részvételével azért, hogy Allah avatkozzon be, és szüntesse meg a koronavírust. Egyébként éppen Ghána fő imámja volt az, aki az elmúlt héten a koronavírussal kapcsolatban az LMBT közösség tagjait „démoni eredetűeknek” hívta.

POLITIKA

Címkék:

coronavirus, muslim prayer, muslims, pakistan