Majdnem a teljes lakosság kitoloncolná a bűnelkövető külföldieket – videó

Majdnem a teljes lakosság kitoloncolná a bűnelkövető külföldieket – videó

Egy felmérés szerint a franciák 91 százaléka egyetért azzal, hogy ki kell utasítani az országból a Francia Köztársaság értékei ellen gyűlöletbeszédet tartó külföldi imámokat.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. AUGUSZTUS 5. 11:17

Meglehetősen felkavarta a francia közvéleményt a belügyminiszter bejelentése, mely szerint kiutasítja az országból azt a marokkói állampolgárságú radikális imámot, aki rendszeresen az ország értékeivel ellentétes gyűlöletbeszédeket tartott és a közösségi médiában Franciaország ellen uszított.

A szóban forgó muszlim prédikátor, Hassan Iquioussen a YouTube videómegosztón több százezres követőtáborral rendelkezik és beszédeiben szisztematikusan a Francia Köztársaság értékeit, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség elveit támadta, kihangsúlyozva, hogy a saría törvénynek kell vezérelnie a hívek viselkedését és cselekedeteit, legyen szó akár magánéletről, akár társadalmi együttélésről.

Az imámot több franciaországi muszlim szervezet is a védelmébe vette, a mecsetek petíciót indítottak a kitoloncolása ellen és a Nupes baloldali koalíció politikusa, David Guiraud is kiállt mellette. Egy közleményben hangsúlyozta, hogy a prédikátor ellen előzőleg még soha nem indítottak eljárást bűncselekmény vagy vétség miatt.

A belügyminiszter azonban ragaszkodik az imám kitoloncolásához és azt is bejelentette, hogy Marokkó kész befogadni a prédikátort. A Le Monde nevű lap értesülései szerint Marokkó kiadott egy konzuli engedélyt, mely lehetőséget ad az imám akár fegyveres erőszakkal való kitoloncolására is.

Sajtóértesülések szerint azonban a férfi nem szülőhazájában, hanem a Franciaországgal szomszédos Belgiumban kíván letelepedni, hogy közel legyen a családjához. Ezt minden áron meg akarja akadályozni a liberális Reform Mozgalom elnöke, Georges-Louis Bouchez, mivel az imám a szeparatizmust népszerűsítette és az iszlamofóbia körüli összeesküvés elméleteket gyártott. Bouchez szerint Belgiumnak nem áll szándékában az iszlamizmus európai tanyájává válni.

Úgy tűnik hogy a francia lakosság nagy része is ezen a véleményen van, a CSA Intézet által a CNews hírportál számára készített felmérésből ugyanis kiderül, hogy a franciák 91 százaléka egyetért azzal, hogy kitoloncolják az országból a Francia Köztársaság értékei ellen gyűlöletbeszédet tartó külföldi állampolgárságú imámokat, mindössze 9 százalék gondolja úgy, hogy ez nem jó ötlet.

A felmérésből kiderül, hogy a fiatal korosztály tagjai ellenzik leginkább a köztársaság értékei ellen uszító külföldi imámok kiutasítását, Ezzel szemben a 65 év felettiek szinte egyöntetűen támogatják a köztársaságellenes imámok kiutasítását, 98 százalék egyetért a kezdeményezéssel.

A válaszadók politikai hovatartozása is meghatározó a véleménynyilvánításban, a jobboldali és a centrista pártok szavazói szinte egyöntetűen a radikális imámok kiutasítása mellett áll. A Renaissance elnevezésű kormánypárti koalíció támogatóinak 97 százaléka helyesli a kiutasítást, ez az arány az Éric Zemmour nevéhez köthető Reconquête párt szavazói körében 96 százalék, a Nemzeti Tömörülés szimpatizánsainál 99 százalék, a republikánus szavazótábornál pedig 100 százalék.

Még a baloldalon is rendkívül magas azoknak az aránya, akik kiutasítanák a gyűlöletbeszédeket tartó imámokat Franciaországból. A zöldek 96, a szocialisták szimpatizánsainak pedig 92 százaléka támogatja a radikális imámok hazaküldését. Talán nem meglepő, hogy a La France Insoumise nevű párt támogatói ellenzik leginkább a kiutasítást, csupán 71 százalék tartja jó ötletnek a kezdeményezést, 29 százalék pedig úgy gondolja, hogy a Franciaország ellen felszólaló és uszító muszlim prédikátorok nyugodtan maradhatnak francia földön.

A témával kapcsolatban adott interjút a Le Figaro nevű lapnak Gérald Darmanin belügyminiszter, aki leszögezte, hogy aki a bevándorlás és a közbiztonság hiánya közötti összefüggést tagadja, az tulajdonképpen a valóságot kérdőjelezi meg. Hozzátette, hogy a francia lakosság 7 százalékát külföldiek teszik ki és ők követik el a bűncselekmények 19 százalékát. A belügyminiszter elmondása alapján ez az arány még magasabb Lyonban és Párizsban. A harmadik legveszélyesebb francia városnak tartott Lyonban a bűncselekmények 39 százalékát külföldiek követik el, a fővárosban pedig csaknem a bűntények fele, 48 százaléka nem francia állampolgárokhoz köthető. A belügyminiszter arról is beszámolt, hogy eltökélt szándéka a bűnöző külföldi állampolgárok kitoloncolása az országból, az erről szóló törvényjavaslatot várhatóan októberben terjeszti a parlament elé.

A belügyminiszter a CNews-nak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ha a külföldiek be akarnak illeszkedni a francia társadalomba, akkor szívesen látják őket, de ha nem tartják tiszteletben az ország értékeit és törvényeit, akkor távozniuk kell.

 

 

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

expulsion, france, gerald darmanin, immigration, insecurity, radical imams, survey