Zelenszkij semmire sem megy a kazettás lőszerekkel – mondja a korábbi hírszerző

Zelenszkij semmire sem megy a kazettás lőszerekkel – mondja a korábbi hírszerző

Scott Ritter nyugalmazott amerikai hírszerző tiszt szerint a Biden-kormányzat azon döntése, hogy Ukrajnának M864-es lövedéket szállít, egyszerűen annak a politikának az érzéketlen folytatása, amelynek célja egy olyan konfliktus meghosszabbítása, amelyet Ukrajna nem tud megnyerni, és amely miatt Ukrajna naponta több száz halottat veszít.

POLITIKA 2023. JÚLIUS 9. 06:09

Az Egyesült Államok döntése értelmében összesen mintegy 800 millió dolláros projekt keretében Bradley és Stryker harcjárműveket, légvédelmi rakétákat és aknaelhárító berendezéseket – valamint több százezer darab 155 mm-es, úgynevezett kazettás lőszereket küld Ukrajnának. Mindezt annak ellenére, hogy az USA eddig határozottan ellenezte, hogy ilyen alattomos és rendkívül veszélyes fegyvert szállítson:

a világ nagy része, beleértve Amerika számos NATO-szövetségesét is, úgy véli, hogy a kazettás lőszerek elfogadhatatlan kockázatot jelentenek a civil lakosság életére nézve. Egy közös egyezményben tiltották meg a használatukat, mert nem csak a használatuk során halhat meg rengeteg civil, hanem még a kilövésüket követően is sokáig életveszélyesek maradnak.

Most azonban Joe Biden mégis kénytelen volt beadni a derekát – igaz, Scott Ritter nyugalmazott amerikai hírszerző tiszt szerint valószínűleg ezzel semmire sem megy majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Megjegyezte, hogy a Biden-adminisztráció ráadásul hazugsággal ámítja az ukránokat, mondván, hogy biztonságosak a továbbfejlesztett lövedékek, Ritter szerint ugyanakkor ez nyilvánvalóan nem igaz.

A laboratóriumi körülmények ugyanis egyáltalán nem hasonlítanak a valódi, harctéri körülményekhez.

Ritter ezen kívül azt sejti, hogy a lőszerek jelentős hányada valószínűleg nem működik majd megfelelően egy éles helyzetben.

Mivel egy 155 mm-es tüzérségi lövedék élettartama 20 év, és mivel az M864-es lövedék gyártása – amely 1987-ben kezdődött – 1996-ban fejeződött be, az Ukrajnának szállított M864-es tüzérségi lövedékek túlnyomó többsége elérte vagy meghaladta a lejárati idejét.

Scott Ritter szerint Joe Biden amerikai elnöknek fogalma sincs arról, hogy mit küldenek Ukrajnába, míg a Pentagon tisztában van azzal, hogy a lövedékek többsége már túllépte a felhasználhatósági idejét, és mint ilyenek, nem rendelkeznek azzal a megbízhatósággal, amely háború idején elvárható lenne. Az ukrán erők várhatóan csak korlátozott taktikai előnyt fognak elérni a kazettás lőszerek használatával, de az ellentámadást minden bizonnyal nem fogja segíteni. Scott Ritter szerint az Egyesült Államok döntését pusztán egyetlen dolog vezérli:

az a tény, hogy Ukrajnának kifogyóban vannak a 155 mm-es tüzérségi lövedékek, és az USA-nak az M864-es lövedéken kívül semmi más nem maradt, amit Ukrajnának adhatna.

Az afganisztáni csapatkivonás miatt a védelmi minisztérium 2021-ben megkurtította a tüzérségi beszerzési költségvetését, ami olyan gyártási hiányt eredményezett, amelyet csak most kezelnek a 2023-24-es védelmi költségvetésben. A dolgok jelenlegi állása szerint Ukrajna a 155 mm-es tüzérségi lövedékek készletét még azelőtt kimeríti, hogy az ellentámadásra kitűzött célok bármelyike teljesülne – összegzett Scott Ritter, majd hozzátette, hogy

„a Biden-kormányzat döntése egyszerűen annak a politikának az érzéketlen folytatása, amelynek célja egy olyan konfliktus meghosszabbítása, amelyet Ukrajna nem tud megnyerni, és amely miatt Ukrajna naponta több száz halottat veszít”.

Eközben Madrid és London nem nézi jó szemmel azt az amerikai döntést, hogy kazettás bombákat küld Ukrajnába. Spanyolország – bár határozottan támogatja Ukrajnát a háborúban és a területi integritását – úgy véli, hogy bizonyos fegyvereket és bombákat semmilyen körülmények között nem lehet leszállítani – erről beszélt Margarita Robles spanyol védelmi miniszter. Nagy-Britannia is eltökélten tartja magát ehhez a kötelezettségvállaláshoz, mivel „aláírta azt az egyezményt, amely tiltja a kazettás bombák gyártását és használatát, és elrettent a használatuktól” – mondta Rishi Sunak miniszterelnök. „Továbbra is megtesszük a magunk részét, hogy támogassuk Ukrajnát Oroszország illegális és provokálatlan inváziójával szemben, de ezt eddig is megtettük nehéz harckocsik és legutóbb nagy hatótávolságú fegyverek biztosításával, és remélhetőleg minden ország továbbra is támogatni tudja Ukrajnát” – mondta Sunak, aki mellesleg hétfőn Londonban találkozik Joe Biden elnökkel a NATO-csúcs előtt.

POLITIKA

Címkék:

cluster bomb, ukraine, usa