Házkutatás az Európai Néppárt székházában, Tusk nevét emlegetik a lengyelek

A német és a belga rendőrség is házkutatást tartott a legrégebbi és legnagyobb európai politikai csoportosulásnál.

HOT 2023. ÁPRILIS 4. 13:55

A forrás szerint a belga rendőrök a székház első és harmadik emeletén kutakodtak. Az első információk szerint a rendőrség olyan számítógépeket foglaltak le, amelyeket abban a pénzügyi csalásban használhattak, amelyben az Európai Néppárt munkatársai is érintettek – írja az EURACTIV nemzetközi portál.

Az Európai Néppárt – a legrégebbi és legnagyobb európai politikai csoportosulás – egy hivatalos közleményben megerősítette, hogy

„a német és a belga rendőrség is házkutatást tartott, amely egy, a németországi Türingiában folyó vizsgálathoz kapcsolódik. A párt teljes átláthatósággal együttműködik az érintett hatóságokkal, és minden releváns információt és dokumentumot átad. Mivel ez egy folyamatban lévő jogi vizsgálat, az EPP nem kíván további kommentárokat fűzni”

olvasható a párt közleményében.

Dominik Tarczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypárt EP-képviselője szerint azonban más szálakhoz is elvezethetnek az információk. Ahogy fogalmazott: „ez egy újabb lépés a Katargate-ügy kivizsgálásában, amely Panzeri vallomásából ered, aki beleegyezett, hogy együttműködik az ügyészséggel. Szó volt még arról is, hogy 60 képviselőt is bevonnak az ügybe” – hangsúlyozta Tarczynski.

A képviselő hozzátette, hogy az ügy több évre nyúlik vissza, és arra az időszakra is vonatkozik, amikor Donald Tusk volt az Európai Néppárt elnöke. „Várom, hogy Donald Tusk nyilatkozzon ebben a témában” – jegyezte meg Dominik Tarczynski.

HOT

Címkék:

corruption scandal, epp, scandal