Visszatérhet az online oktatás

Visszatérhet az online oktatás

A Balkán-félsziget több országában is folyamatosak a hamis bombariadók. A szkopjei hatóságok most azt tervezik, hogy az állandó fenyegetések miatt ismét online oktatást vezetnek be az iskolákban.

HOT NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 3. 16:42

A bombariadók idején online tanulhatnak a gyerekek

A macedón oktatási minisztérium azt tervezi, hogy az iskolákban ismét online oktatást vezetnek be. Ennek oka viszont most nem a koronavírus-járvány, hanem az, hogy szinte mindennaposak a bombafenyegetések az országban. Emiatt pedig nem múlik el nap, hogy ne kelljen a diákokat evakuálni a tanintézményekből.

Az oktatási tárca a mostani helyzetben azt tanácsolta az általános és középiskolák igazgatóinak, hogy szervezzenek távoktatást azokon a napokon, amikor bombafenyegetés miatt szüneteltetni kénytelenek a tanítást. Az online oktatás jobb, mint a semmi, és segít megvédeni a tanárokat és a diákokat – magyarázta a minisztérium.

Észak-Macedóniában mintegy 1200 általános és középiskola tanárainak kell megküzdeni azzal, hogy pótolják az elvesztegetett időt, amelyet a gyerekek a tanórák helyett evakuálással töltenek, de mint mondják, még ez is jobb, mint az online oktatás. Ebben egyetért a szülők és a diákok jelentős része is – írja a Szabad Európa Rádió. A bejelentéseket követően a gyerekeknek és tanáraiknak nem elég ugyanis, hogy el kell, hogy hagyják az oktatási intézmények területét, hanem addig nem is térhetnek vissza, amíg a rendőrség el nem végzi a szükséges ellenőrzéseket. Ez sokszor hosszú órákat vesz igénybe.

A bombariadók a szülőknek is komoly fejtörést okoznak, akik egyes esetekben a munkahelyüket kénytelenek otthagyni, hogy a gyerekekért menjenek. Az online oktatás esetleges bevezetése pedig újabb hátrányt jelenthet a fiatal generációk tanulmányaiban, hiszen a pandémia miatt már így is sokat hiányoztak az elmúlt években, és vannak olyan gyakorlati tantárgyak, amelyeket nagy nehézségek árán lehet csak elsajátítani személyes jelenlét nélkül.

Csak az elmúlt héten a szkopjei rendőrség 14 iskolában evakuálta a gyerekeket és a munkavállalókat. Mindegyik esetben e-mailben érkezett a fenyegetés. Korábban pedig a hatóságok azt közölték, hogy több mint 60 iskolában és óvodában volt riadó.

Nem csak a bombariadók miatt kell pótolni

A szkopjei kormány egyébként már korábban bejelentette a tanév meghosszabbítását június közepéig. Így pótolják azokat a napokat, amelyekkel meghosszabbították a téli szünetet. Ezt az intézkedést azért vezették be a télen, hogy spóroljanak a fűtési költségekkel az ukrajnai háború által kiváltott globális energiaválság idején.

A balkáni országnak rengeteg problémát okoznak a hamis bombariadók. A diákok és tanáraik visszakényszerítése a virtuális tanterembe csak egy a több negatív következmény közül. Az iskolák mellett több ilyen jellegű támadás történt a kórházak vagy bevásárlóközpontok ellen is, amelyek működése szintén megbénul egy-egy riadót követően.

A macedón hatóságok eddig egyetlen ellenőrzés alkalmával sem találtak robbanószerkezetet a bejelentések után, és egyelőre azt sem tudni, ki vagy kik állnak a fenyegetések mögött. Oliver Spasovski belügyminiszter hibrid terrortámadásoknak nevezte a szerinte külföldről érkező bombafenyegetéseket, amelyek az orosz-ukrán háború kitörése után kezdődtek.

HOT NAGYVILÁG

Címkék:

bomb, macedonia, north macedonia, police, school