Annyira elnyomták, hogy megtízszerezte vagyonát

Az egyik leghangosabb ellenzéki politikus, Gyurcsány Ferenc, egykori szocialista miniszterelnök, aki évről évre több pénzt vehet ki az érdekeltségeibe tartozó cégből.

POLITIKA 2020. JÚLIUS 29. 17:05

A hatvanadik évében járó Gyurcsány Ferenc 2004 és 2009 között volt Magyarország miniszterelnöke a Magyar Szocialista Párt (MSZP) színeiben. 2009 áprilisában konstruktív bizalmatlansági indítvány útján Bajnai Gordont választották helyette miniszterelnökké, azonban bár a pártelnöki tisztségéről lemondott, a 2010-es országgyűlési választáson az MSZP listáján került be a parlamentbe. 2011. október 22-én megalapította a Demokratikus Koalíció pártot, melyhez vele együtt tíz képviselő csatlakozott a parlamentben, akik kiléptek az MSZP frakciójából. Önálló képviselőcsoportot terveztek létrehozni, amit azonban az új házszabály megakadályozott, Gyurcsány így a DK elnökeként és független országgyűlési képviselőként folytatta a politizálást.

Az egykori bukott miniszterelnök politikai tevékenysége az elmúlt években arra korlátozódott, hogy folyamatosan támadja a magyar kormányt és diktatúrát kiállt.

Diktatúra, sokan azt mondják, ez egy kemény szó. Hölgyeim és Uraim, nem a szó kemény, hanem az élet kemény Magyarországon. ????????????????

Posted by Gyurcsány Ferenc on Wednesday, September 26, 2018

Gyurcsány Ferenc köztudottan vagyonos ember, és ahhoz képest, hogy elnyomták az elmúlt tíz évben, legalább megtízszerezte vagyonát.

Az ex-kormányfő vagyonnyilatkozata szerint az összes jövedelme 2009-ben 103 millió forint volt (mai árfolyamon: 296,553 euró).

2011-ben bruttó 69,5 millió forintot (mai árfolyamon: 200,101 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2012-ben bruttó 88 millió forintot (mai árfolyamon: 253,365 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2013-ban bruttó 78,9 millió forintot (mai árfolyamon: 227,165 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2014-ben bruttó 168,6 millió forintot (mai árfolyamon: 485,425 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2015-ben bruttó 16 millió forintot (mai árfolyamon: 46,066 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül. Továbbá bruttó 58 millióval (mai árfolyamon: 167,030 euró) gazdagodott az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül.

2016-ban bruttó 1,1 milliárd forintot (mai árfolyamon: 3,167,822 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül.

2017-ben bruttó 227,9 millió forintot (mai árfolyamon: 656,315 euró) keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Továbbá ebben a vagyonnyilatkozatban már feltűnik egy 605 millió forintos (mai árfolyamon: 1,741,894 euró) értékpapír állomány is.

2018-ban bruttó 298 millió forintot (mai árfolyamon: 857,991 euró) keresett vállalkozásból kivont jövedelem címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Továbbá értékpapír állományának értéke meghaladta a 659 millió forintot (mai árfolyamon: 1,897,369 euró).

2019-ben bruttó 238,3 millió forintot (mai árfolyamon: 686,105 euró) keresett vállalkozásból kivont jövedelem címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Értékpapír állományának értéke elérte a 734,7 millió forintot (mai árfolyamon: 2,115,322 euró).

Az Altusnak egyébként brüsszeli érdekeltségei is voltak. A volt magyar miniszterelnök családi cége, az Altus Portfólió Kft. ugyanis egy konzorciumban 1,5 milliárd forint értékű megbízást nyert még 2015-ben arra, hogy az Európai Unióban a fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja.

POLITIKA

Címkék:

dictatorship, ferenc gyurcsany, Hungary, wealth