BLM-vezető: A fehér emberek félállati, genetikailag defektes lények

A Black Lives Matter mozgalom egyik társalapítója szerint a fehér emberek valójában félállati lények, és genetikailag defektesek is. Az elméletet az aktivista egy genetikai magyarázattal is megpróbálta levezetni, amibe belekeverte az emberek bőrszínéért felelős melanint is.

NAGYVILÁG 2020. JÚLIUS 7. 11:00

Újra a reflektorfénybe került egy megdöbbentő poszt Yusra Khogalitól, a torontói Black Lives Matter társalapítójától. A korábban állítólag a Facebookon megjelent írásban a fekete bőrű nő arról ír, hogy a fehér emberek félállatok, és súlyos genetikai defektekkel rendelkeznek. Ennek igazolására levezetett egy genetikai magyarázatot a melanin termelésről, amely az embereknél a bőr, a haj és a szem színéért felelős.

A melanint termelő melanociták száma nagyjából mindenkinél azonos, de az egyes rasszokban más-más mennyiségű pigmentet termelnek, így alakul ki az eltérő bőrszín.

Az aktivista korábbi bejegyzését most James Lindsay osztotta meg a Twitteren, így jutott el sok emberhez. Az írás szerint a fehér emberek teste elnyomja a melanin termelést, és emiatt lesznek genetikailag defektesek. Khogali azzal érvel, hogy a melanin felelős az erős csontokért, a termékenységért, a megfogantatásért, az idegrendszerért, az intelligenciáért, de még a kozmikus energiával való kommunikációért is. Mivelhogy azonban a fehér emberek szervezete nem termel elég melanint, ezért bennük mindezek nincsenek meg.

Yusra Khogali posztja rendkívül nagy felháborodást keltett az emberek körében. Ráadásul nem az első megosztó kijelentése az aktivistának, 2016-ban ugyanis azt írta ki a Twitterre, hogy Allah adjon neki erőt ahhoz, hogy ne ölje meg a férfiakat és a fehér embereket. Akkor a BLM társalapítója azzal próbált mentegetőzni, hogy ezt hirtelen felindulásból írta, és egyben azt is sajnálattal tapasztalta, hogy a posztja nagyobb média figyelmet kapott, mint a BLM mozgalma.

NAGYVILÁG

Címkék:

biology, black lives matter, co-founder, genetics, melanin, racism, social media, sub-human, white people