Jourová: A magyar intézkedések nem ellenkeznek az európai uniós joggal

Magyarország az új koronavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában.

POLITIKA 2020. ÁPRILIS 20. 08:17

„Egyelőre nem aggódom. Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel” – válaszolta Vera Jourová a műsorvezető felvetésére, miszerint aggódik-e a magyarországi helyzet miatt, hívja fel rá a figyelmet a magyar Demokrata.  Elmondta, hogy találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, akivel részletesen megvitatta a magyarországi döntéseket.

Vera Jourová hangsúlyozta: a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot.

Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek „hideg fejjel” kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik. „Természetesen figyelemmel fogjuk kísérni, hogyan valósítják meg (Magyarországon) az elfogadott intézkedéseket” – hangsúlyozta.

Alexander Vondra, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke, európai parlamenti képviselője üdvözölte Jourová kijelentését, amely szerinte arról tanúskodik, hogy Brüsszelben „végre elolvasták a magyar törvényeket”. A jobboldali politikus rámutatott: Brüsszelben és a sajtóban számos olyan információ és vélemény látott napvilágot, amely nem felelt meg a magyarországi valóságnak.

„Nem azt mondom, hogy ne figyeljünk Magyarországra” – szögezte la Vondra. „A Magyarország elleni támadások anélkül történtek, hogy a megszólalók ténylegesen ismerték volna a magyar döntéseket, törvényeket” – tette hozzá.

A volt cseh külügyminiszter és az Európai Bizottság alelnöke egyetértettek abban: figyelemmel kell kísérni, hogyan alkalmazzák a kormányok a járvány kapcsán elfogadott korlátozó intézkedéseket, illetve azt, hogy ezek az intézkedések ne maradhassanak fenn a szükséghelyzet megszűnése után is.         

Jourová nyilatkozatára reagált Varga Judit magyar igazságügyi miniszter is közösségi oldalán.

Mint írta, valóban részletesen egyeztetett az alelnökkel a magyar intézkedésekről „ezek szerint nem hiába. Talán informálhatná véleményéről Donald Tusk néppárti elnököt és a kórus többi tagját is. Ha már a Bizottság alelnöke is ezen a véleményen van, akkor bizonyosan elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt, miszerint a magyar koronavírus-törvény a diktatúra előtt egyengeti az utat!”

POLITIKA

Címkék:

coronavirus, european commission, European Union, Hungary, law, vera jourová