Könnyes vallomás: A CNN már a függetlenség látszatáról is lemondott

A CNN riporterének könnyes megnyilvánulása után kevés kétség maradt a csatorna függetlensége kapcsán. Nemcsak a választások során merültek már fel kétségek és ellentmondások a magát objektívnek nevező hírcsatorna kapcsán, azonban az amerikai elnökválasztás után már nem is próbálják leplezni álláspontjukat.

NAGYVILÁG POLITIKA 2020. NOVEMBER 8. 18:06

A CNN hírolvasója, Van Jones élő adásban könnyek között adott hangot erős liberális nézeteinek a bevándorlás, a BLM és Trump kapcsán is, eloszlatva minden kételyt a hírcsatorna objektivitása kapcsán.

A politikai kommentátorként ismert Jones, amikor a választások eredményéről kérdezték azt mondta, már könnyebben beszél a gyerekeinek arról, hogy „az igazság számít”. Hozzátette „Ha muszlim vagy, nem kell majd aggódnod, hogy az elnök nem akar itt látni. Ha bevándorló vagy, nem kell majd attól félned, hogy az elnök elragadja a gyermekeidet és hazaküldi az álmodozókat minden ok nélkül”, utalva Trump bevándorlás-ellenes politikájára, ami az illegális „álmodozók” kitoloncolását vette célba.

A CNN természetesen már több ellentmondásba belefutott, melyek többek szemében leépítették a hitelességét. Gemma Tognini a brit Sky News hírcsatornától például úgy fogalmazott: „Érdekes szerzet a CNN. Elképesztő élmény kívülről nézni a szervezetet és nézni – mint hírfogyasztó – mennyire elképesztően elfogultak”.

Már 2016-ban is tömeges tüntetések voltak a vállalat székháza előtt Los Angelesben, amiért a választások előtt Bernie Sanders független jelöltnek alig biztosítottak műsoridőt.

A Trump-adminisztráció idején 2017-ben szintén botrányt kavart, hogy tényként akartak beállítani egy dokumentumot, ami kompromitálhatja Donald Trumpot, és melyet még a Buzz Feed baloldalra húzó médium is csak fenntartásokkal közölt le, jelezvén, hogy „több hibát is tartalmaz” a dokumentum. A 35 oldalas jelentést több újságíró is megkapta, azonban kevesen publikálták a megbízhatatlansága miatt.

A CNN továbbá kísérletet tett egy nyilvánvaló ferdítésre is, amikor a BLM tüntetések idején a kenoshai erőszakos megnyilvánulásokról tudósítottak, azonban utólag eltávolították az „erőszakos” kifejezést a hírből.

https://v4na.com/nagyvilag/erdekes-ferditesek-a-cnn-haza-tajarol-41327/

Arra is volt példa, hogy a hírcsatorna egyenesen álhíreket terjesztett egy interjú során Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, azonban a miniszter hamar helyreigazította a súlyos tévedést, ami nem nagyon zavarta a csatrona riporterét.

https://v4na.com/politika/magyar-kulugyminiszter-a-cnn-nek-alhir-hogy-magyarorszagon-beszuntettek-a-parlamentet-39037/

Van Jones könnyes megnyilvánulásában, melyben egyértelműen elítélte a Trump-kormányt és Biden győzelme mellett foglalt állást, sokan ismét a csatorna leplezetlen elfogultságát látták.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

bias, biden, cnn, election, news, trump