Nő a keresztényellenesség Franciaországban

Minden második héten eltűnik egy keresztény vallási épület, bontásnak, gyújtogatásnak vagy átalakításnak köszönhetően Franciaországban. Edouard de Lamaze, a vallási örökségek megfigyelőközpontjának vezetője elmondta, hogy a keresztény vallási épületekben a tüzek kétharmada a gyújtogatásoknak köszönhetően keletkezik. A keresztényellenes erőszakos cselekmények száma 2008 és 2019 között megtízszereződött az országban.

NAGYVILÁG 2021. MÁJUS 10. 16:59

Franciaországban történt az Európai Unióban elkövetett keresztényellenes támadások egyharmada 2019-ben. 3000 esetből 1052 történt Franciaországban. A keresztényellenes erőszakos cselekmények száma 2008 és 2019 között megtízszereződött.  

Marine Le Pen a Belügyminisztérium vallásellenes erőszakról szóló legfrissebb jelentését kommentálva azt mondta, hogy „keresztényellenes légkör jellemzi ma Franciaországot”. A dokumentum szerint, 2019-ben hivatalosan 1893 gyűlölet-bűncselekményt követtek el. A bűncselekmények eloszlása egyenetlen az egyházak között. A keresztény egyházaknak 1052 támadást kellett elviselnie, őket követte a judaizmus 687 támadással, az iszlám pedig a harmadik 154-el. A  The European Conservativ hírportál szerint, a támadások 60 százalékáért szélsőbaloldali, újnáci és sátánista csoportok tehetők felelőssé, a maradék 40 százalékért pedig a radikális iszlamisták.

A vallási örökségek megfigyelőközpontja, kiemelten foglalkozik azzal, hogy felhívja a figyelmet a felbecsülhetetlen értékű kulturális, és építészeti örökségek rohamos pusztulására. A jelenlegi tendenciák alapján a testület arra következtet, hogy a kontinens második legtöbb templomával rendelkező országában az építmények harmada veszélyben van

A francia katolikus egyház helyzetét részletesen elemezte Édouard de Lamaze tavaly, a nantes-i tűzvész után. A vallási örökség obszervatóriumának elnöke kiemelte, hogy „a vallási örökségünk veszélyben van”.

72 ezer templom található Franciaországban, aminek 95 százaléka katolikus, de mindössze 41 ezer épületet használnak állandóan. Becslések szerint körülbelül 30 ezer francia templom és kápolna van romos, vagy elhanyagolt állapotban. A fenntartásukért felelős helyi közösségeknek viszont nincsen kerete a felújítások finanszírozására. A forráshiányt megpróbálták ellensúlyozni azzal, hogy a központi költségvetésből évente 100 millió eurót különítettek el a templomok felújítására és fenntartására de ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megakadályozza az épületek eltűnését.

„Ötezer olyan templom, vagy székesegyház található az országban, ami a közel jövőben eltűnhet, de ez a szám csak azokra a templomokra vonatkozik amiket egyre nehezebben tud fenntartani az egyház. Viszont ennél sokkal több, mintegy harmincezer egyházi épületet tartunk számon, amit az állam nem tekint történelmi örökségnek, és állapotuk folyamatosan romlik”, jelentette ki Lamaze.

Éves szinten, a katolikus egyház 40-50 templomot értékesít olyan területeken, ahol a helyi közösségnek már nincs pénze a fenntartáshoz, vagy egyszerűen csak elfogytak a hívek, és nem lehet kinek istentiszteleteket tartani. Ezzel az intézmény elnöke szerint véglegesen átalakul a francia városok és a vidék látképe, mivel amellett hogy fogynak a templomok, folyamatosan nyílnak új mecsetek.

NAGYVILÁG

Címkék:

anti-christian, france, islamization, left wing