Rettegésben tartják a kisváros lakóit a bevándorlók

Rettegésben tartják a kisváros lakóit a bevándorlók

A határ melletti kisvárost elárasztották a bevándorlók, megteltek a befogadóközpontok, majd az anarchistákkal közösen elfoglaltak egy üresen álló épületet is. Innen azonban kilakoltatták őket a járványveszély miatt, ezért elkezdték fenyegetni a város polgármesterét és az ott lakókat.

POLITIKA 2021. ÁPRILIS 11. 09:20

Az észak-olasz kisváros, Oulx Franciaország határában, a világ egyik legnagyobb síterületén hatalmas migráns-áradattal néz szembe, amelyet egyre nehezebb kezelni.

A koronavírus-járvány miatti első lezárást követően a balkáni útvonal felől rekord mennyiségű migráns érkezett a városba, főként Afganisztánból és Szíriából érkező férfiak, akik át akarták lépni a határt, és Franciaországon keresztül Németországba jutni. 

A hagyományosan vendéglátásból élő városba több ezer anarchista aktivista is érkezett, a migránsok támogatására. Április 8-án, csütörtökön összefirkálták az önkormányzat épületét, mert március 23-án a prefektúra úgy döntött, hogy kitakarít egy üresen álló házat, amelyet anarchisták és bevándorlók foglaltak el, és amelyben több kór mellett a koronavírus is felütötte a fejét.

 

A polgármester, néhány magánszemély és a Vöröskereszt erőfeszítéseinek köszönhetően menedékhelyt hoztak létre a város mellett, ahol a migránsok ágyat, ruhát és ételt kapnak. „Nekem az utcai lámpákról és a kátyúkról kellene gondoskodnom, nem a közrendről, de mindenhol migránsok vannak az utcán. És először az emberek életére gondolok. De a prefektúra nem segít a központ fenntartásában”, mondta a polgármester. A nézeteltérések pedig vandalizmushoz vezetnek a kisvárosban is.

Terzolo elmondja a már szokásossá váló problémákat: „Az állami jelenlét hiánya tönkreteszi az önkormányzatokat, még a kisebbeket is, például a hegyekben lévőket, ami hatalmas és összetett probléma. Claviere-ben a polgármesterek egyedül maradnak a frontvonalban, hogy kordában tartsák a migránsokat.” 

„A problémát kezelni kell, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Most egy új projektet mutattunk be a prefektúrának, a Don Chiampo menedékhely bővítésére: több ágy, szakképzett egészségügyi személyzet állandó jelenléte a Vöröskereszt folyamatos segítségével”, tette hozzá a polgármester. Terzolo nem akarja odaadni az üresen álló épületeket az anarchistáknak, emellett igyekszik minimalizálni az önkormányzati hivatalok ellen elkövetett rongálásokat kamerák felszerelésével.

„Fegyvertelen vagyok, amikor elolvasom ezeket a graffitiket. De ahelyett, hogy sértegetnének, és fenyegetnének engem, miért nem jönnek ezek az emberek a Don Chiampoi táborba és segítenek migránsok ellátásában?” – tette fel a kérdést Terzolo.

POLITIKA

Címkék:

anarchist, border, italy, migration