Dodik: Európa a vesztese az ukrajnai konfliktusnak

Dodik: Európa a vesztese az ukrajnai konfliktusnak

Az a helyes politika, ha semlegesek maradnak az orosz-ukrán konfliktusban, nem vezetnek be szankciókat Oroszország ellen, és nem állnak a nyugat oldalára senkivel szemben sem. Ezt mondta Milorad Dodik. A Boszniai Szerb Köztársaság elnöke kifejtette: úgy tekintenek az ukrajnai konfliktusra, hogy két, a szerbekhez közel álló nemzet háborúzik egymással.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. JANUÁR 26. 16:59

„Európa nem mérte fel kellőképpen a szerepét”

A boszniai szerb politikus szerint a nyugat elképzelése az, hogy aki Eurázsiát irányítja, az uralni fogja a világot, és az az általános vágy, hogy mindenki részt vegyen az Oroszország elleni küzdelemben.

„Elnökként másképp kell gondolkodnom. Ez a konfliktus egy napon a történelem része lesz. Soha nem volt semmi problémánk az oroszokkal. Ez jellemzi a kapcsolatainkat. Oroszország, mint globális hatalom továbbra is az ENSZ része marad, valamint a Biztonsági Tanácsban is helye lesz. Onnantól kezdve, ha azt mondanám, hogy szankciókat fogunk kivetni Oroszországgal szemben, akkor tartósan elveszítenénk egy barátot”

– hangsúlyozta Dodik.

A Boszniai Szerb Köztársaság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Európa nem mérte fel kellőképpen a helyét és szerepét, s egyben a legnagyobb elszenvedője mindennek, ami globális szinten történik, mert drága energiaforrásokat kap, munkahelyeket veszít, és nem tud megbirkózni a „nagy szereplőkkel”.

A szerb vezető úgy fogalmazott:

Európa nyomorult helyzetben van. Elveszítette az erejét, nincsenek vezetői, s nincs koncepciója

– írja a Tanjug szerb hírügynökség.

Eddig az olcsó energiaforrásoknak köszönhetően fejlődhetett Európa

Milorad Dodik úgy értékelte, hogy Oroszország hibát követett el azzal, hogy olcsó energiaforrásokat adott Európának, amelynek köszönhetően az 40 évig sikeresen fejlődött. Azt mondta, hogy a következőkben fog eldőlni, hogy az Európai Unió, mint egyfajta politikai szervezet fennmarad-e. Ez majd kiderül – jegyezte meg.

A politikus feltette a kérdést, hogy egyáltalán mire számíthatnak a nyugattól, s egyben meg is válaszolta ezt a dilemmát. Szerinte az egy egyre korruptabb, inkorrektebb harmadik fél lett. A diplomaták pedig azért mennek hozzájuk, hogy felszámolják a Boszniai Szerb Köztársaságot, és felállítsák az egységes Bosznia-Hercegovinát.

kép: Boszniai Szerb Köztársaság elnöki hivatala

Bosznia egyébként 2016 februárjában nyújtotta be az uniós tagság iránti kérelmét, és 2022 decemberében kapta meg az EU-s tagjelölti státuszt azzal a feltétellel, hogy megteszi az ajánlott lépéseket a jogállamiság, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a migrációkezelés, valamint az alapvető jogok megerősítése érdekében.

Kritériumok nélküli tagjelöltség

A döntéssel kapcsolatban Dodik most azt mondta, azzal, hogy a tagjelölti státuszt a kritériumok teljesítése nélkül is megadták, az a feltételrendszer összeomlását jelenti. Mint fogalmazott 15 évig szenvedtek, hogy egy-egy elvárásnak megfeleltek, erre most azok nem is szükségesek már.

„Azt is lenyeltük, amit nem akartunk, de muszáj volt megtennünk. Ezek után végül megváltoztatták az akaratuk, s azt mondták: itt a tagjelöltség, de ez nem változtat semmin. Akkor miért adták ezt a státuszt? Ki játszik itt – mi vagy ők?”

– kérdezte Dodik.

A Vajdasági RTV tudósítása szerint a szerb politikus úgy fogalmazott: a nyugat ma sem él jobban, függetlenül attól, hogy mit mondanak magukról. A Boszniai Szerb Köztársaságban stabil az energiaellátás, van elegendő villanyáram, s a közeljövőben ez így is marad – szögezte le Milorad Dodik. A politikus hozzátette: kőolajból is van elegendő, s nincs is olyan gazdasági vagy politikai kihívás, amely a mostani stabilitást veszélyeztetné.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

bosnia, bosnian serb republic, dodik, eu, russia