Fehérsége miatt zaklatják a pedagógust a muszlim diákok

A főváros egyik "érzékeny" negyedében tanító pedagógus elárulta, hogy az iskolában a bevándorló hátterű fiatalok azért zaklatják folyamatosan, mert fehér és keresztény.

NAGYVILÁG 2023. JANUÁR 6. 15:09

A 60-as éveiben járó tanárnő évek óta dolgozik Stockholm Järva külvárosának egyik iskolájában, és elmondta, hogy rendszeresen zaklatják és sértegetik a diákok, és hogy egyes szülők még a megbeszélésekre is golyóálló mellényben jelennek meg, mivel a környéken gyakori a fegyveres erőszak.

„Fontolóra vettem, hogy védőmellényt viseljek, mert már mindenki más ilyet használ” – mondta a tanár.

A tanárnő szerint a kollégái mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. Elmondta, hogy a diákok gyakran mocskosnak nevezik őt. „A piszkos alatt azt értik, hogy fehér vagyok és keresztény. Nem érnek hozzám, mert piszkos vagyok, és ordítanak velem”.

A tanárnő szerint a diákok még az otthonába is követték őt, miután megfegyelmezett egy diákot az iskolában. „Néhányszor elkezdtek követni, mikor estig dolgoztam. Igazából nem nagyon érdekel, de azt mondogatták nekem miközben mögöttem sétáltak, hogy vigyázz, meg hasonlók. Majd pedig hallottam, hogy megpróbáltak bejutni az ajtómon. Aztán jött vagy 53 SMS azzal, hogy vigyázzak, voltak rólam képek is. Később pedig rap dalokból idézve küldtek SMS-eket” – tette hozzá a pedagógus.

Bár fenyegetésekkel kell szembenéznie, a tanárnő elmondta, hogy jól fizetik, és megengedheti magának, hogy garázshelyet béreljen az autójának, amelyben egy férfi őrzi a járművét a támadások ellen. A pedagógus elmondása szerint azért jár autóval, mert túl veszélyes lenne számára a környéken tömegközlekedéssel közlekedni. A svéd kormány 2019-ben prémiumfizetést ajánlott fel a no-go területeken dolgozó tanároknak, hogy ezzel is ösztönözze őket, hogy továbbra is ott dolgozzanak, vagy vállalják el a meghirdetett állásokat. A most nyilatkozó tanárnő megjegyezte, hogy néhány kollégája az évek során felmondott az iskolában kialakult helyzet miatt.

NAGYVILÁG

Címkék:

education, no-go zones, sweden, teacher