Ha urán tartalmú fegyverek kerülnek Ukrajna területére, az felérhet egy népirtással

Ha urán tartalmú fegyverek kerülnek Ukrajna területére, az felérhet egy népirtással

Akik tagadják a szegényített urán egészségre gyakorolt hatásait, azok nincsenek tisztában a rákképződéssel – nyilatkozta a szerb egészségügyi miniszter a NATO-bombázások kapcsán. Danica Grujicic hangsúlyozta: az 1999-es eseményeket követően Szerbiában és egyes környező országokban is jelentősen nőtt a daganatos megbetegedések száma. A miniszter, aki civilben doktornő figyelmeztet: ha urán tartalmú fegyverek kerülnek Ukrajna területére, az felérhet egy népirtással.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. MÁRCIUS 27. 15:11

Jelentősen megnőtt a rákos megbetegedések száma a NATO-bombázás után

Huszonnégy évvel ezelőtt kezdte a NATO bombázni az akkori Jugoszláviát. A 78 napig tartó hadművelet során, mint ahogy azt később az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének képviselői is elismerték, 15 tonna szegényített uránt használtak fel Koszovóban, valamint két tonna szegényített uránt Dél-Szerbiában Vranje, Bujanovac, és Presevo településeken.

A Jugoszlávia elleni NATO-bombázások alkalmával nukleáris és vegyi háború zajlott – nyilatkozta a szerb köztévének az egészségügyi miniszter. Danica Grujicic kiemelte: a bombázást követően jelentősen nőtt a daganatos megbetegedések száma, a betegségek egyre agresszívabbak lettek. Szerbiában a NATO-bombázásokat követően hét évvel állapították meg, hogy nőtt a leukémiás és limfómás betegek száma, majd 10-15 évvel később a daganatok számában és agresszivitásában vált észlelhetővé jelentős mértékű emelkedés – idézte fel a miniszter, aki szerint jelenleg sokkal jobbak a gyógyítás feltételei az országban mint néhány évtizeddel korábban, több a felszerelés és a gyógyszer is, ugyanakkor Szerbia továbbra is a listavezetők között van a rákos megbetegedések és elhalálozások számát tekintve Európában.

Emellett emlékeztetett, hogy

a bombázás befolyásolta a sterilitás növekedését, az autoimmun betegségek elterjedését, a terhesség során fellépő rendellenességeket, valamint a mentális zavarokat is.

A miniszter hangsúlyozta: legfőbb ideje, hogy a nemzetközi közösség is kivizsgálnia, pontosan mi történt, s az akkori események milyen következményekkel jártak az emberek egészségére.

Mint arról a V4NA korábban írt, több ezer olyan szerbiai lakos van, aki azt állítja, hogy a NATO bombái miatt lett rákos. Állításukat megerősíti a több évtizedes orvosi tapasztalattal rendelkező szerb egészségügyi miniszter is. Mint magyarázta: már a robbanás pillanatában sugárzás keletkezik, majd a folyamatot a nanorészecskék viszik tovább. Bejutnak az ember tüdejébe, a vesékbe és ettől a pillanattól kezdve bármikor megtörténhet, hogy egy alfa részecske, ami minden mástól ötvenszer rákkeltőbb, kiszabadul a szegényített urán egyik atomjából és egy normális sejtet rákossá alakít át. Akik tagadják a szegényített urán egészségre gyakorolt hatásait, azok nincsenek tisztában a rákképződéssel – nyomatékosította a szakember.

A V4NA tapasztalatai alapján egyébként, a mainstream médiában érzékelhető, hogy a Soros Györgyhöz hű bértolnokok már bagatellizálják a szegényített urán tartalmú fegyverek okozta egészségügyi következményeket.

kép: Szerb Kormány

 

Grujicic: Akik átadnák ezeket a fegyvereket, azoknak Hágában a helyük

Ennél is keményebben fogalmazott a Russia Today Balkan portálnak adott interjújában. Danica Grujicic azt mondta, ha bármely ország szegényített uránt tartalmazó rakétát kap, az atomháborút jelent. A szerb egészségügyi miniszter ezzel arra reagált, hogy London szegényített uránt tartalmazó lőszert szállíthat Kijevbe.

„Mindazok, akik azt állítják, hogy a szegényített urán biztonságos, tegyenek ilyen lőszert a nappalijukba, lássuk, mi fog történni” – mutat rá Grujicic. „Aki szerint a szegényített urán tartalmú fegyverek ártalmatlanok, az hazudik. Ráadásul úgy hazudik, hogy annak tudatában is van”

– véli a doktornő.

„A legsúlyosabban az ukránok lesznek érintettek, de velük együtt a lengyelek, a magyarok, a szlovákok és a csehek is szenvednek majd”

– nyomatékosította a szakember, utalva arra, hogy a Szerbiát ért találatok miatt a környező országokban is megnőtt a daganatos megbetegedések száma.

„Ne engedjék, hogy szegényített uránnal szennyezzék a földjüket, vizüket, levegőjüket. Nem hiszem el, hogy bárki is azt akarja, hogy ezeket a rakétákat ukrán területen vessék be néhány tank megsemmisítése kedvéért” – üzent a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szerbiai doktornő az ukránoknak. Hozzátette:

„Ukránok, álljatok fel az idióták ellen, akik szegényített urántartalmú rakétákat kérnek. Ez az ukrán nép elleni népirtás. Akik átadnák ezeket a fegyvereket, azoknak Hágában a helyük”.

Danica Grujicic egyúttal abbeli kívánságának adott hangot, hogy az ENSZ tiltsa be a szegényített uránt tartalmazó fegyverek használatát a világon. Mint fogalmazott: népünk szenvedésének példáján keresztül meg kell mutatnunk, milyen veszélyes fegyverek ezek.

Az oroszok is felhívják a figyelmet a szegényített urán veszélyeire

A Nyugat eltusolná a radioaktív sugárzás és annak az emberi egészségre gyakorolt hatásának témáját – mondta Alekszandr Bocan-Harcsenko annak kapcsán, hogy London a brit védelmi miniszter-helyettes nyilatkozatából ítélve szegényített uránt tartalmazó lőszert készül szállítani Kijevbe. Oroszország jelenlegi szerbiai nagykövete szerint Moszkva aktívan együttműködött Belgráddal, hogy rávilágítsanak a szegényített urán felhasználásának következményeire. A V4NA korábbi cikkében is idéztük a diplomatát, aki szerint nehéz lenne meggyőzőbb bizonyítékokat találni azoknál, amelyeket a szerb fél gyűjtött, s amelyek a szegényített urán felhasználásának következményeiről szólnak.

Érdekes, hogy a nyugati liberális diktatúrák „kollektív fejében” hogyan él egyszerre két összeférhetetlen ideológia: az ukrán gyerekekért való állítólagos aggodalom és az a mániákus vágy, hogy szegényített uránnal szennyezzék be a térség földjét? – teszi fel a kérdést posztjában Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője annak kapcsán, hogy Kijev szegényített uránt tartalmazó fegyvereket kapna a Nyugattól.

„Talán azt hiszik, hogy olyan lesz, mint egy bárányhimlős buli, ahol egészséges és bárányhimlős kisgyerekeket engednek össze, hogy mindenki elkapja a betegséget, és immunitást szerezzen? A sugárzás nem bárányhimlő. Nem valószínű, hogy képesek lennének gondoskodni mások gyerekeiről, tekintve, hogy még a sajátjuk iránt sem éreznek empátiát.”

– fogalmaz Zaharova.

Felidézte a BBC cikkét, mely szerint a brit rendőrség és a fegyveres erők az észak-írországi konfliktus során műanyag- és gumilövedékekkel lőttek gyerekekre. Az összecsapásokban nyolc kiskorú halt meg, akik közül néhányan tíz év körüliek voltak. Az orosz külügyi szóvivő rámutatott: a hatóságok tudták, hogy az ilyen lőszerek használata nagy valószínűséggel halálhoz vezethet, mégis bevetették azokat.

„Uránnal töltött lövedékek, műanyag golyók gyerekek ellen, kiskorúak nemváltása hormonpótló terápiával – ezek az új világrend „szabályai”. Ellene vagyok mindennek.”

– zárta bejegyzését Marija Zaharova.

Szennyezett föld, szennyezett gabona

Már most beszennyeződött az ukrán föld és az onnan származó gabona is – figyelmeztet cikkében a BBC. Mint írják, a kiégett épületek között nehézfémek, lőszerek és rakéták tüzelőanyag- és vegyszermaradványai szivárogtak be a talajba.

„Bár az ukrajnai talajszennyezettség teljes mértéke még nem ismert, aggodalomra ad okot, hogy a konfliktus hosszan tartó károkat okoz az ország mezőgazdasági termelékenységében.” – fogalmaznak a cikkben.

Egyúttal emlékeztetnek: Ukrajna a világ egyik legfontosabb gabonatermelője és exportőre, vagyis az onnan kikerülő szennyezett termények világszerte gondot okozhatnak. A BBC arra is felhívja a figyelmet, hogy a háború kitörése és 2023 januárja között, az UNEP, vagyis az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint, 618 ipari vagy kritikus infrastruktúra-terület sérült meg Ukrajnában, melyekből szintén veszélyes anyagok kerülhettek a talajba, a vizekbe és a levegőbe. Az UNEP a környezetbe kikerülő urán káros hatására is figyelmeztet.

„A páncéltörő lövedékekben található szegényített uránnak súlyos utóhatásai lehetnek. Amint a fegyverek a földet érik, gyakran eltemetve maradnak, így az uránnak évtizedekbe telik, amíg feloldódik a talajban.” – írja a BBC.

Arról is szólnak, hogy az urán veszélyeinek való kitettség egyik legintenzívebb formája a háború befejezése után fordulhat elő, amikor a gyerekek régi katonai járműveken és tankokon játszanak, robbanásból származó szennyezett port szívnak be, vagy amikor a fémhulladékot kezelik a roncstelepeken.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

Bocan-Harcenko, bomb, NATO, serbia, ukraine, uran, yugoslavia, Zakharova