Joe Biden a Soros-szervezetekkel együtt irányítja a tömeges migrációt

Joe Biden a Soros-szervezetekkel együtt irányítja a tömeges migrációt

Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa dollármilliókat adományozott olyan szervezeteknek, amelyek a tömeges bevándorlást és az illegális bevándorlók tartózkodási engedélyét szorgalmazzák.

NAGYVILÁG 2022. OKTÓBER 4. 08:01

Ron Kovach, a Szövetség az Amerikai Bevándorlási Reformért (FAIR) sajtószóvivője egy interjúban arról beszélt, hogy Soros György milliárdos tőzsdespekuláns milyen szerepet játszott a tömeges bevándorlásért és az illegális bevándorlóknak kiadott tartózkodási engedélyekért.

„Soros és árnyékszervezetei kéz a kézben dolgoztak a Biden-adminisztrációval amióta Biden hivatalba lépett, hogy ne csak megvédjék a bevándorlókat, hanem még több illegális bevándorlót bátorítsanak arra, hogy az Egyesült Államokba érkezzen”

– mondta Kovach, aki szerint Soros Györgynek könyékig benne volt a keze szinte minden olyan lépésben, amelyet a Biden-kormányzat az amerikai bevándorlási rendszer megbuktatására tett. Segített például vízumot szerezni azoknak, akik már illegálisan az országban vannak, elkerülve ezzel a kitoloncolást. Kovach azt is kiemelte, hogy

„ami még rosszabb, hogy a legtöbb kezdeményezését a Biden-kormányzat által odaítélt támogatásokból finanszírozták”.

A Szövetség az Amerikai Bevándorlási Reformért a honlapján azt írja, céljuk az, hogy a bevándorlás ismét térjen vissza az ellenőrzött, normális mederbe, de a tömeges migráció mérséklése is a kitűzött célok között szerepel. „Mint aggódó amerikaiaknak, mindannyiunk felelőssége, hogy a jövőbe tekintsünk, és elképzeljük, hová vezethetnek a jelenlegi politikák. A bevándorlás sem különbözik ettől” – olvasható a szövetség weboldalán.

„A bevándorlási politika meghatározhatja, hogy a jövő generációi milyen Amerikát fognak örökölni – élhető vagy túlzsúfolt, sikeres vagy túlterhelt. Miközben látjuk kötelességünket, hogy segítsünk a kevésbé szerencséseken a világban, azt is tudjuk, hogy a felelőtlen határpolitikák alááshatják saját nemzetünk képességeit”

– írja a szövetség, amely szerint ha a legális bevándorlás szintjét a jelenlegi évi több mint egymillióról tartósan háromszázezerre sikerülne csökkenteni, akkor az USA képes lenne kezelni a népesség növekedését, és fenntartani a magas életminőséget.

Nemrég óriási port kavart Ron DeSantis floridai kormányzó akciója, amely során több tucat illegális migránst küldött Martha’s Vineyard környékére, ahol többek között Barack Obama korábbi elnök luxusvillája is megtalálható és egyébként a demokrata politikusok kedvelt üdülőhelye. Joe Biden és kormánya ugyanis nem hajlandó tudomást venni arról a káoszról, ami az USA déli határain uralkodik, a kormányzó így szerette volna felhívni a figyelmet a súlyos problémára. A méregdrága üdülőhelyre utaztatott migránsok azonban most csoportosan feljelentették DeSantis kormányzót, a bevándorlókat pedig az Alianza Americas ügyvédjei képviselik – ez a civil szervezet – nem mellékesen – 2016 és 2020 között közel 1,4 millió dollárt kapott Soros Nyílt Társadalom Alapítványától.

A fent említett civil szervezet pedig csak egy a több tucat csoport közül, amelyek segítségével a Soros-hálózat a Biden-adminisztrációval karöltve a tömeges bevándorlásért dolgozik – nem kevés pénzt költve ezzel a kitűzött célok eléréséhez. Vannak olyan szervezetek, amelyek megpróbálják az olyan szövetségek munkáját megakadályozni, mint a FAIR. Ilyen például a Media Matters, egy progresszív megfigyelőcsoport, amely egyszerűen „gyűlöletszervezetnek” titulálja a FAIR-t. Nem csak Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai finanszírozza, hanem korábban több millió dollárt kapott a Ford Alapítványtól is, amelyről kiderült, hogy több mint százmillió dollárt költött a tömeges bevándorlás támogatására. A Ford Alapítvány szerint

„a bevándorlás gazdagítja és elmélyíti az amerikai demokráciát azáltal, hogy kulturálisan, társadalmilag és politikailag sokszínűbbé teszi azt”

olvasható az alapítvány weboldalán. Hasonló célokért küzd a A Nemzeti Bevándorlási Jogi Központ (NILC), amely 2016 és 2020 között több mint 3,4 millió dollárt kapott a Soros-alapítványtól. A NILC az egyik kampányfelhívásában értekezett a terveiről, amelyek „a bevándorlók hatalmának megszilárdítására” és „a kultúraváltás konszenzusának kialakítására” irányulnak.

A Bevándorlók Jogi Forrásközpontja (ILRC) 2016 és 2020 között nyolc különböző támogatásban több mint kétmillió dollárt kapott az OSF-től. A szervezet célja a bevándorlás és a honosítás ösztönzése.

Az ILRC az illegális bevándorlók kitoloncolását is megpróbálja megakadályozni. Nemrég egy oktató előadást is tartottak, amelyen azt tárgyalták, hogy az ügyvédek hogyan védhetik meg a bevándorlókat a kitoloncolástól, ha kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményért, például kábítószer-kereskedelemért ítélték el őket – a villámképzés egyébként pénzbe került.

Mindeközben az USA déli határainak mentén lévő közösségekben a fentanil nevű droghoz köthető halálesetek száma mintegy nyolcszáz százalékkal megugrott, mióta Joe Biden hivatalba lépett, és a demokrata kormányzás ideje alatt megsokszorozódott az USA-ba csempészett fentanil mennyisége is.

Az sem elhanyagolható tény, hogy az ILRC tanácsadói testületének tagja volt Nancy Pelosi jelenlegi demokrata képviselőházi elnök, és a kaliforniai Demokrata Párt elnöke, John Burton is.

NAGYVILÁG

Címkék:

george soros, illegal migrants, migrants, usa