Nem tűrték a liberálisok, hogy mások az elvetetett babákra emlékezzenek

Nem tűrték a liberálisok, hogy mások az elvetetett babákra emlékezzenek

Az abortusz miatt életüket vesztett babák tiszteletére tett ki zászlókat konzervatív diákok egy csoportja. Nem telt el azonban 12 óra, és a megemlékező helyből semmi sem maradt. A konzervatív diákok szerint liberális társaik keze lehet a dologban.

NAGYVILÁG 2021. MÁRCIUS 28. 12:24

Az elvetetett babákra akartak megemlékezni fiatal konzervatívok, akik a Young Conservatives of Texas szervezet tagjai. A csoport a Texas-i Egyetemen, Austinban is tevékenykedik, és az ottani tagok az egyetemi kampuszon tettek ki ezer rózsaszínt zászlót az abortált babák tiszteletére – minden zászló körülbelül 800 meg nem született kisbabát képviselt.

Alig 12 óra múlva azonban már hűlt helye sem volt a zászlóknak, csak az üres tér maradt utánuk.

A konzervatív diákcsoport egy közleményben azt írta, hogy az emlékhellyel üzenetet akartak küldeni a texasi törvényhozásnak, miszerint ők, a fiatalabb generáció az életet a megfogantatástól kezdve egészen a természetes halálig tisztelik, és továbbra is imádkozni fognak az elvetetett gyermekekért.

A Young Conservatives of Texas egyetemi részlegének az elnöke azt mondta az esettel kapcsolatban, hogy a baloldali érzelmű emberek is tudják mélyen, hogy a kényelmesség oltárán vetnek véget sokszor az emberi életeknek, az eldobhatóság kultúrájában. Jordan Clements szerint ezért volt az, hogy amikor meglátták ezek az emberek a valóságot az ő emlékhelyük segítségével, azonnal eltüntették azt, hogy ne legyen a szemük előtt.

A diákcsoport társ-alelnöke szerint szomorú nap a felsőoktatás történetében, amikor a liberális diákok úgy érzik, hogy nyugodtan megrongálhatják a konzervatív diákok békés demonstrációt. Ariana Silva szerint ez a viselkedés iszonyatos, és elképzelhetetlennek kellene lennie.

Az egyetem vezetése az incidenssel kapcsolatban azt mondta, hogy nekik nem szólt senki arról, hogy a kampusz területén ki akarnának állítani bármit. Ugyanígy arról sincsen tudomásuk, hogy kik és hogy távolították el a zászlókat, de arra biztatják a sértett diákokat, hogy keressék fel a dékán irodáját. Egy közleményben az egyetem szóvivője arról is beszélt, hogy erősen védik a véleményszabadságot a kampuszon.

NAGYVILÁG

Címkék:

abortion, babies, conservatives, leftists, liberals, memorial, students