Nem tudna megnyerni egy globális katonai konfliktust az Egyesült Államok

Nem tudna megnyerni egy globális katonai konfliktust az Egyesült Államok

Egy tanulmány szerint az amerikai hadsereg az alulfinanszírozottság és a rosszul meghatározott prioritások miatt sokat gyengült és nem biztos, hogy meg tudna nyerni egy nagyobb katonai konfliktust.

NAGYVILÁG 2022. OKTÓBER 25. 11:10

Az amerikai hadsereg lehet, hogy nem lesz képes megnyerni egy háborút, nemhogy kettőt, mert nem tudja felkészíteni a védelmi erőket a Kínából és Oroszországból érkező potenciális fenyegetésekkel szemben – derül ki az amerikai katonai erőkről szóló jelentésből.

„Az évek óta tartó alulfinanszírozás és a rosszul meghatározott prioritások oda vezettek, hogy a hadsereg meggyengült. A jelenlegi amerikai haderő jelentős mértékben ki van téve annak a veszélynek, hogy nem lesz képes megfelelni egyetlen konfliktusban sem”

– áll a Heritage Foundation által közölt éves jelentésben. A dokumentum szerint márpedig napjainkban jelentősen megnőtt a kétfrontos harcok lehetősége, mivel Oroszország továbbra is háborút folytat Ukrajna ellen, Kína pedig egyre agresszívabbá válik. A jelentésből az is kiderül, hogy elsősorban a modernizációs programokban és a hajóépítésben marad el az Egyesült Államok.

A szakértők úgy vélik, hogy az USA-nak a katonai felszerelésekbe, hajókba, rakétákba és egyéb fegyverekbe kellene befektetni. A 2023-as költségvetési javaslatban egyébként a védelmi kiadások ismét messze elmaradnak attól, amire a szolgálatoknak szükségük van a készenlét helyreállításához és az elöregedett felszerelések lecseréléséhez.

A fegyveres erők emellett kapacitásproblémával is küzdenek, ugyanis nincs elég személyzet, fegyver és egyéb felszerelés egy háború megvívásához. A probléma a jelentés szerint részben a Biden-kormányzat diplomáciai gondolkodásmódjában rejlik.

A Pentagon szóvivője nem kívánta kommentálni a jelentés részleteit, mondván, hogy nem látta azt, de az amerikai hadsereget „a legerősebb harci erőnek” nevezte, amelyet a világ valaha ismert.

NAGYVILÁG

Címkék:

army, united states of america