Százezres tüntetés: "Vagy küzdünk és győzünk, vagy a mi Macedóniánknak vége lesz"

Százezres tüntetés: "Vagy küzdünk és győzünk, vagy a mi Macedóniánknak vége lesz"

Asszimiláció és bolgárrá válás. A macedón ellenzék szerint ezt hozhatja magával Párizs javaslata az uniós út folytatására. Százezrek tüntettek a baloldali kormány ellen a kis balkáni országban.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. JÚNIUS 20. 09:37

Az Európai Unió évtizedek óta várakoztatja a macedónokat

Százezrek vonultak a hétvégén az utcára az észak-macedón fővárosban. Erről az elsők között számolt be a V4NA hírügynökség. A demonstráción a legnagyobb ellenzéki párt, a VMRO DPMNE (a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért ) vezetője Hrisztijan Mickoszki arra kérte az ország miniszterelnökét, hogy mondjon nemet a francia javaslatra, amely rendezné a bolgárokkal való vitát.

Mickoszki értékelése szerint Párizs ötlete nem más, mint annak az ország belügyeibe avatkozó, agresszív politikának a meghosszabbítása, amellyel már évtizedek óta szembe kell néznie Macedóniának és a macedónoknak. Kiemelte: állama már 22 éve az Európai Unió előszobájában várakozik, miközben, akik mögötte voltak a sorban, már vagy elkezdhették a csatlakozási tárgyalásokat, vagy már az EU tagjai is lettek.

„Ha a francia javaslatot elfogadnánk az nem lenne más, mint a halasztás nélküli kapituláció. Ez részenként ugyan, de Macedónia bolgárrá válását jelentené, s egyben egy diplomáciai kiütés is lenne ellenünk. Beolvadás, bolgárrá válás, majd ezután lehetnénk európai nép, de az is lehet, hogy soha nem leszünk Európa része. Folyamatosan új elvárásokkal kell szembenéznünk, rigorózus elvárásokkal és érthetetlen nyomásgyakorlással”

– mondta a legnagyobb ellenzéki tömörülés vezére.

Mickoszki kiemelte: ha a jelenlegi kormánypártok el is fogadják ezt a javaslatot, amelyről már pár napja beszél a közvélemény, akkor az hosszú távon nem lesz alkalmazható, mert, ha egy napon a VMRO DPMNE kerül hatalomra, nem fogják tiszteletben tartani az abban aláírtakat.

A francia javaslat

A bolgár kormány ellenzi a kis balkáni ország uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, ezért vétót emelt ellen. Szófia a támogatásért cserébe egyértelmű garanciákat vár el Szkopjétől, amelyben biztosítaná az ott élő bolgárok jogait, például azt, hogy a macedón alkotmányba is foglalják bele azt. A bolgár politikusok egy része egyébként megkérdőjelezi a macedón identitást és a nyelvet. Úgy vélik, Radev elnökkel az élen, hogy a macedón nép és a nyelv gyökere a bolgárokhoz kötődik. De nem csak a nyelv eredete az egyetlen vitás kérdés a két nemzet között. A bolgárok a második világháború idején elfoglalták a mostani Észak-Macedóniát. Sokan emlékeznek még a rengeteg áldozatra, amelyet ez az agresszió hozott. Szófia azt kéri konkrétan, hogy a macedónok ezentúl ne használják a bolgár fasiszta megszállás kifejezést, hanem inkább úgy beszéljenek ezekről az időkről, mint a bolgár adminisztráció korszaka. Emellett arról is vita folyik, hogy egyes hősök macedónok voltak, vagy mint Szófia mondja, macedóniai bolgárok.

Hogy a bolgár kisebbség helyzetét rendezni kell, azzal az észak-macedón államvezetés is egyetért. Mint azt a miniszterelnökük korábban kifejtette, hajlandó lenne a bolgárok által kért alkotmánymódosításról tárgyalni, de nem most. Dimitar Kovacsevszki szerint ugyanis az uniós csatlakozás során több ponton is módosítani kell az alkotmányt, így, ha megkezdődtek a tárgyalások, akkor tennék meg a bolgárok által kért lépést. Vagyis másfelől nézve pont a bolgárok akadékoskodása miatt várat magára az Észak-Macedóniában élő kisebbség helyzetének alkotmányi szinten történő rendezése. A két ország között így ördögi kör alakult ki, melyben valamelyik félnek előbb vagy utóbb engednie kell. A VMRO-DPMNE ellenzéki párt számára elfogadhatatlanok a szomszédos ország követelései.

Párizs most egy javaslatot terjesztett a bolgár parlament elé. Ebben azt kéri, hogy Szófia hagyjon fel a vétóval, s hagyja jóvá, hogy a június 23-i EU-csúcson döntés szülessen az észak-macedónok csatlakozásának megkezdéséről. Emmanuel Macron elnök szerint erre azután kerülhet sor, ha Észak-Macedónia alkotmányba foglalja a helyi bolgárok jogainak védelmét.


A francia javaslat értelmében Szkopjének egy akciótervet kell elfogadnia, amely magába foglalja a kisebbségek helyzetének rendezését, a diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd megszüntetését, valamint az oktatás terén is fejlesztéseket irányoz elő – írja a Euronews.

Az EU csak ígérget

Észak- Macedónia 2004. március 22-én nyújtotta be az uniós tagság iránti kérelmét. Az Európai Bizottság 2005. november 9-én kedvező véleményt nyilvánított erről, majd az ország 2005 decemberében kapott tagjelölt státuszt az Európai Tanácstól. Másfél évtizeddel később, Brüsszelben 2020-ban a tagországok európai-ügyi miniszterei politikai jóváhagyásukat adták, hogy az észak-macedónok Albániával együtt megkezdhessék a csatlakozási tárgyalásokat, de ez azóta sem következett be az egyes tagországok vétói miatt. Előbb a görögök, most pedig a bolgárok akadályozzák a folyamatot, tehát nem ez lenne az első komoly engedmény a macedónok részéről a helyzet rendezésére. Egyes szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy akkor sem lenne biztos a gyors integráció, ha elfogadnák az újabb követeléseket. Az ország a görögökkel való vitája lezárásáért korábban még a neve megváltoztatásába is belement, mégsem történt előrelépés.

Szabad Macedóniáért tüntettek

Éppen ezek a történések miatt is, a mostani szkopjei tüntetés mottója a „Túl sok volt már” volt. Az emberek a hétvégén az észak-macedón kormány épülete előtt jöttek össze, s az ellenzékiek előrehozott parlamenti választásokat követeltek. Az ellenzék bejelentette, hogy a néppel együttműködve mindent megtesz, hogy kiírják a voksolást az országban.

A VMRO DPMNE vezetője a százezreket megmozgató tüntetésen azt mondta: azért jöttek össze az emberek, hogy visszaadják Macedónia szabadságát, s az emberek azért mozdultak meg, mert harcolni akarnak a saját országukért.

A jobboldali párt szerint a jelenlegi macedón helyzetet émelyítőnek és szomorúnak lehetne értékelni. Ez pedig azért van így, mert a baloldali kormány a döntéseivel ilyen szituációt teremtett. Mickoszki aláhúzta: nagy céljuk a hatalmon lévő SDSM párt megbuktatása és a féktelen, bűnöző és áruló kormány helytelen politikájának megbüntetése.

„Túl régóta nézzük tétlen szemekkel, ahogy lebontják a mi Macedóniánkat. Mindezt kőről kőre teszik. A mi Macedóniánkban megmozdultak az emberek. Megfigyelhető a változás iránti vágy, s ez már akkora méreteket ölt, hogy a lakosok már úgy érzik nincs mit veszteniük”

– mondta.

Hrisztijan Mickoszki beszédét többször is meg kellett szakítani, mert a tömeg a „Hrisztijan, Hrisztijan” skandálásába kezdett, illetve azt kiáltotta „Választást, választást”. Az összegyűlt óriási tömeg az ország zászlaját vitte, s azt kiabálta: Soha észak, csak Macedónia, valamint VMRO DPMNE.

„Macedónia szegénységbe, nyomorba süllyedt, az alapvető élelmiszerek árai magasak, az üzemanyag a legdrágább a régióban, drága az áram, alacsonyak a fizetések, magas az infláció, tönkrement az egészségügy, katasztrofális az oktatás. A gazdaság összeomlott. Bulgária megaláz minket, az állampolgárok nagy része emigrál, bűnözés, korrupció, magánpályázatok csak néhány dolog, amivel az állampolgárok szembesülnek az SDSM és a DUI uralma alatt”

– mondta a VMRO-DPMNE vezetője.

A tüntetésen Mickoszki bejelentette, hogy minden erejükkel harcolni fognak az SDSM és a DUI vezette kabinet ellen, melynek élén Dimitar Kovacsevszki áll.

„Azért vagyok itt, hogy harcoljak. Vagy küzdünk és győzünk, vagy a mi Macedóniánknak vége lesz. Harcolni fogunk a parlamentben, a tüntetéseken, az utcákon, a városokban, a polgármestereinkkel, az intézményekben. Harcolni fogunk a bűnözés és a korrupció ellen is”

– húzta alá a VMRO DPMNE vezetője.

A legnagyobb ellenzéki párt nem először szólította fel a kormányt előrehozott parlamenti választások kiírására. Emellett képviselői már jó ideje úgynevezett „aktív blokádot” folytatnak az Észak-macedón parlamentben.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

bulgaria, hristijan mickoski, macedonia